Szlovákia a Bush–Putyin-találkozó lázában ég

Pozsony. Ma érkezik Pozsonyba George W. Bush. Az Air Force One elnöki repülőgép este 7 és 8 óra között landol a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren. A Duna-part bal oldalán haladó úton már lezártak egy sávot – mától csak a rendőrség használhatja.

Fókuszban a pozsonyi vár. 1600 újságírónak sikerült akkreditálnia magát a Bush–Putyin-találkozóra, háromnak nem. TASR-felvételTegnaptól szállítják Pozsonyba a páncélozott gépkocsikat, biztonsági technikát, úttorlaszokat. A várra már rendőrök vigyáznak, a turisták elől még azonban nem zárták el. Amint az elnöki gép belép Szlovákia légterébe, érvénybe lépnek a különösen szigorú biztonsági intézkedések – a fővárosban a sárga, zöld és piros zónák. Az amerikai elnökre este magánprogram vár, hivatalos szlovákiai látogatását csupán holnap délelőtt kezdi meg. Az elnököt és kíséretét szállító Mercedes típusú páncélozott limuzin és két fekete Lincoln limuzin már hétfő óta a fővárosban van. Vészhelyzet esetére néhány páncélozott terepjárót is hozott az amerikai biztonsági szolgálat. Az elnöki gépkocsik Dévényújfaluban parkolnak.

Az elnöki delegáció fogadására már a Hviezdoslav tér is készen áll. A George W. Bush beszédéhez szükséges emelvényt előkészítették, a megvilágítást és a hangosítást is felszerelték. Ugyan a megszokottnál több rendőr járőrözik a központban, a teret egyelőre még nem zárták le. Az amerikai elnököt feleségével valószínűleg a Carlton szállodában szállásolják el, ahol az amerikai küldöttség akkreditálására szükséges helyiségeket is elkészítették. Egyelőre azonban még a Carlton sem biztos, készenlétben áll másik két szálloda is. Csupán az utolsó pillanatban döntenek a helyszínről. Mindenesetre a Carlton pincéreit már szabadságra küldték, Bush ugyanis saját felszolgáló személyzetet tart.

Az amerikai elnök csütörtökön félórás beszédet intéz a fővárosiakhoz. A nagy érdeklődéssel várt eseményre hivatalos belépőket adtak ki. A pozsonyi városháza például 100 belépőt kapott. „A jegyeknek 15 perc alatt nyoma veszett. Az érdeklődés óriási volt” – mondta lapunknak Eva Chudinová, a pozsonyi városháza munkatársa. A Hviezdoslav teret reggel 8.30-kor nyitják meg, a program pedig 9.30-kor kezdődik. Bush valószínűleg fél 11-kor kezd el szónokolni. Plakátot, esernyőt, zászlót, zsebkést vagy öngyújtót tilos bevinni. Egyelőre senki nem tudja biztosan, kellenek-e jegyek a beszédre, vagy sem. A külügyminisztérium közölte: a térre csak belépővel lehet bejutni, ám Anton Kulich országos rendőrfőkapitány múlt pénteken minden érdeklődőt meghívott a beszédre. A külügyi tárca mégis óvatosabban fogalmazott: a téren a belépővel rendelkező polgárokat részesítik előnyben. Az USA szlovákiai nagykövetségének pedig az a véleménye: Bush beszédére nem kötelező a belépő. A belügyminisztérium szerint ebben esetben az amerikai fél kívánsága a döntő. Ez azt jelenti, akinek lesz belépője, legfeljebb közelebbről nézheti végig a programot. „Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Korábban is érkezhetnek, hiszen az elnök beszédét kétórás kulturális program előzi meg” – pontosított Barbara Zigli, az amerikai nagykövetség munkatársa.

„A Hviezdoslav téren lévő üzletek, szórakozóhelyek a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is nyitva maradhatnak. Aki a környéken dolgozik, nyugodtan eljuthat munkahelyére, csupán szigorú biztonsági ellenőrzésen kell átesnie” – mondta lapunknak Monika Kuhajdová, a belügyminisztérium sajtóosztályáról. Elmondta, azért nem értesítették a szórakozóhelyek tulajdonosait, mert nyitva tartásukat semmilyen biztonsági intézkedés nem korlátozza. A bankok szóvivői jelezték: a központban található fiókirodák a csúcstalálkozó idején zárva maradnak.

Három külföldi újságíró nem kapott akkreditációt. „Minden szervező országnak jogában áll meghatározni a feltételeket, és eldönteni, ki felel meg, és ki nem. Mi csupán ezt a lehetőséget használtuk ki” – pontosított Miroslav Lajčák, a találkozót szervező bizottság elnöke. Egyben cáfolta, hogy az újságírók kizárása az amerikai vagy orosz fél kívánságára történt volna. Az biztos, hogy minden újságírót a titkosszolgálat is ellőnörzött, s az ő javaslatára utasították el az akkreditációt. Az újságírókon kívül a Greenpeace két osztrák képviselője is Szlovákia határain kívül rekedt. „Náluk volt az útlevél, a rendőrök mégis útjukat állták. Szervezetünk néhány képviselője jelezte: a Bush–Putyin-találkozóért felelős biztonsági munkatársak már néhányszor felkeresték őket” – nyilatkozta Juraj Rizman, a Greenpeace szóvivője.

A főváros biztonságára speciálisan kiképzett rendőrkutyák is vigyáznak majd – tájékoztatta lapunkat Ľubomíra Miklovičová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa. A kutyákat gyúlékony anyagok nyomozására képezték ki. A kutyák olyan személyeket is megtalálnak, akik ruhájukban gyúlékony anyagot rejtegetnek vagy akiknek hasonló anyag kifolyt a zsebükben. A biztonsági szakemberek szerint „gyújtogató kedvű” személyek egyszerűen nem kerülnek be a város védett övezeteibe. (dem, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?