Szlovák sajátosságok magyar mezben

JAKAB ISTVÁN

Anyanyelvünk szempontjából ez utóbbi a veszélyesebb, mert nem állapítjuk meg, hogy az a szó, melyet az adott pillanatban a magyarban használunk, esetleg csak az alakjára nézve magyar, jelentése szempontjából nem; vagyis nem a magyar nyelvbe illő kifejezést alkalmazzuk a megnevezendő fogalomra. Lássunk erre néhány példát!

Mi a brigádmunka?

Bár a szocializmust építő korszak letűnt, olykor még előfordul a múlt idézésekor a brigád, brigádozik, brigádmunka stb. szó, főként az idősebb korosztály beszélgetésében. Régebben rendszerint az brigádozott, aki társadalmi munkát végzett, vagyis ellenszolgáltatás nélkül dolgozott a közösség javára. A magyarországi sajtóban is találkozhattunk a brigád, munkabrigád, brigádmunka szavakkal, de ott általában nem a társadalmi munkát, hanem a munkahelyeken szervezett munkacsoportokat és az általuk végzett munkát jelentette. Vagyis jelentős különbség volt a két ország magyarjainak szóhasználata között. Ez azzal volt magyarázható, hogy a szlovákban (és a csehben is) több jelentése keletkezett a brigád(a) szónak, mint nyelvünkben. Ennek hatására növekedett meg a szlovákiai magyarok között is a brigád szóval kapcsolatos új szavak száma.

A magyar nyelvben a közösség javára önként végzett munkának társadalmi munka a neve. A nem munkaviszonyban végzett, honorált munkát általában az idénymunka vagy alkalmi munka szavakkal szokták megnevezni.

E rövid visszapillantás után említsünk meg más témákban előforduló szlovacizmusokat is, amelyek bizony ma sem teszik közléseinket kifogástalanná!

A hirdetmény betűje

Egy újságcikkben arról olvastam, hogy a „…számú hirdetmény 3. cikkelye 2. bekezdésének a, b, c, d, e, f betűjének értelmében” hogyan szállíthatók személyek a traktor teherpótkocsiján. Ebben a közlésben a hirdetmény szó és a 3. cikkely 2. bekezdésének a, b, c, d, e, f betűje kifejezés szúrt szemet. A szlovák vyhláška szónak elsősorban valóban a hirdetmény felel meg, csakhogy a vyhláška szóval nevezik meg a hivatalosan kiadott szabályzatokat, törvényerejű rendeleteket is. A magyar nyelvben tehát nem a hirdetmény, hanem a rendelet a szó helyes megfelelője.

A másik hiba az újságcikkben, hogy a bekezdés betűjéről ír a szerző. A magyarban – bár betűvel tagoljuk a cikkelyek bekezdéseit – így nem használjuk. Aki jól tud szlovákul, az megtalálja a magyarázatot arra, hogyan keletkezett ez a szokatlan kifejezés: a szlovákban ugyanis a ´betű´ jelentésű písmeno szó fordul elő a jelzésként használt betű előtt. Ott tehát helyes a pod písmenom a/, pod písmenom b/ stb. kifejezés használata, de ez a magyarban szokatlan és idegen. Mi a bekezdések a/ pontjáról, b/ pontjáról szoktunk beszélni. Tehát a 34. cikkely 2. bekezdésének nem az a, b, c, d, e és f betűjére, hanem az a, b, c, d, e és f pontjára kell hivatkoznunk, amikor a traktor teherpótkocsiján való személyszállítás lehetőségeit ismertetjük. Természetesen beszélhetünk a rendelet vagy törvény betűiről is, csak teljesen más értelemben: akkor, amikor valaki a rendeletet vagy törvényt, illetve ezeknek valamelyik cikkelyét betű, nem pedig szelleme szerint értelmezi vagy hajtja végre.

Túlképzett gazdák

Szlovacizmus az is a szlovákiai magyarok nyelvhasználatában, hogy még magyar nyelvű lapjaink is gyakran a mezőgazdász szóval nevezik meg földműveseinket, sőt mezőgazdasági munkásainkat is: „mezőgazdászok” művelik a mezőgazdasági területeket gépekkel vagy kézi szerszámokkal. Olykor nemcsak a lapokban, hanem a mindennapi szóhasználatban is találkozunk már a jelenséggel. Hogy miért baj ez? A mezőgazdasági munkát végző személyek régi jó magyar nevei tűnnek így el szlovákiai magyarjaink nyelvhasználatából. A bajt csak tetézi az a körülmény, hogy a mezőgazdász korántsem azt jelenti, amit a kiszorulófélben levő földműves, gazdálkodó stb. szavak jelentettek.

Ha belepillantunk A magyar nyelv értelmező szótárába, abban ezt a jelentést találjuk a mezőgazdász mellett: képzett mezőgazdasági szakember, agronómus. (Ugyanez az értelmezés található az 1972-ben kiadott Magyar értelmező kéziszótárban, sőt ennek 2003-ban kiadott átdolgozott változatában is. S Magyarországon mind a sajtóban, mind pedig a szóhasználatban ezekben a jelentésekben találkozhatunk vele.)

De hogyan is terjedt el a szlovákiai magyar nyelvhasználatban ez a szó? Bizony nem másként, mint a szlovák poľnohospodár szó tükörfordításaként. Nyelvművelést is vállaló nyelvészként nem mostanában találkoztam először a mezőgazdász szónak ezzel a szlovákos használatával. Néhány évvel ezelőtt egy gyengén szerkesztett járási lapban botlottam bele, akkor még a központi lapokban nem fordult elő. Egy Bulgáriáról szóló riportban olvastam a következő, számomra akkor még meglepő sorokat: „A földekről lovak és szamarak vontatta kocsikkal hordták haza a termést a mezőgazdászok.” Sejtettem, csak a cikk írója vagy fordítója (nyilván szlovákból fordították) fejében lett a szlovák poľnohospodárból a magyarban mezőgazdász, nem pedig azért, mert annyi mezőgazdásza van Bulgáriának, hogy a lovas és szamaras fogatokon is ők szállítják haza a termést a földekről.

Ezek a tükörszavak valójában úgy keletkeznek, hogy egy szlovák szó vélt magyar megfelelőjéhez hozzákapcsoljuk a szlovák szó olyan jelentését, amelyben e feltételezett magyar megfelelő nem fordul elő nyelvünkben. A poľnohospodár szóelemek szerinti magyar megfelelőjének valóban a mezőgazdász tűnhet, de a szótárak szerint ez utóbbi nem jelöl minden földművest, csupán a képzettebb szakembert. A szlovák nyelvben napjainkra szélesebb körűvé vált a jelentése, így minden földművesre alkalmazzák. Ezért a 2003-ban kiadott Krátky slovník slovenského jazyka (A szlovák nyelv kisszótára) szerint „mindenkit jelöl, aki a mezőgazdaságban dolgozik”. Mi a magyarban azonban nem tekinthetjük megfelelőjének a mezőgazdász szót, mert ennek jelentése korlátozottabb nyelvünkben: csak a mezőgazdasági szakembert jelöli. Márpedig csupán azok a szavak tekinthetők az egyes nyelvekben egymás megfelelőinek, amelyek mind alaktani, mind jelentéstani szempontból megfelelői egymásnak.

Ki ölte meg a disznót?

Ugye, kedves olvasó – mint magyar ember – Ön is úgy tudja, hogy a disznóölő szakemberek a hentesek közül kerülnek ki. Természetesen a hentesek általában mészárosok is – vagyis ezek az iparosok mind a sertések, mind a szarvasmarha levágására és húsának feldolgozására, árusítására szereznek képesítést; de a téli disznóölést és a sertéshús feldolgozását vállaló és végző szakembert a magyarban a hentes, nem pedig a mészáros szóval nevezik meg. Furcsa is a magyar fülnek, ha valaki a magyarban „disznóölő mészárosokról” beszél.

Régebben sok gondot okoztak mind a disznóölésre készülő tulajdonosoknak, mind pedig a hatóságoknak a kötelezővé tett húsvizsgálatok, ezért az akkori lapokban sűrűn jelentek meg e témáról beszámolók. A jobb nyelvérzékű magyar embernek kinyílt a zsebében a bicska, amikor azt olvasta, hogy a sertéstulajdonosok általában „mészárost hívnak” a munka elvégzésére, így azok szakszerűen kimetszik a vizsgálati mintául szolgáló húsdarabot a levágott sertésből. Nem értettem, hova lettek a régi jó hentesek vagy a disznóölések alkalmi szakaemberei, a böllérek, vagy csak az egyszerű disznóölők. Miért mészárosokra van szükség, akik a szarvasmarhák, juhok levágásában és feldolgozásában, húsának eladásában szoktak jeleskedni. Félreértés ne essék: a hentes és mészáros ugyanaz a személy, hiszen a szakma neve is ez: hentes és mészáros. A magyar nyelv ugyanis különbséget tesz e szakma két profilja között aszerint, milyen állatok levágásáról, húsának feldolgozásáról és árusításáról van éppen szó, s ennek alapján említi egyik vagy másik nevet, s ha szükséges, mindkettőt.

Hogy kerültek mégis a mészárosok a disznóölésekről szóló cikkbe? Úgy, hogy a regionális felügyelőség tisztviselője és az állatorvos – szlovák nyelven – a mäsiar kifejezést használta. A mäsiar pedig nem a hentes, még kevésbé a böllér, hanem a rokon hangzású mészáros szót juttatta a magyar újságírók eszébe. (Egyébként kétnyelvű szótáraink is – eléggé egyoldalúan – ezt szokták feltüntetni a szlovák szó magyar megfelelőjeként.) Ez bizony a szlovák nyelv hatására elkövetett hibás szóválasztás kétségbevonhatatlan példája. De ne a szlovák tisztviselőket marasztaljuk el ezért, hiszen ők anyanyelvük szerint valójában szabályosan jártak el, amikor a húst jelentő mäso szóból képzett, 'húsfeldolgozó és -árusító kisiparos' jelentésű mäsiar szóval nevezték meg a disznóölő szakembert. S arról sem tehetnek, hogy a régi magyar mészár szó valamikor valamelyik szláv nyelv mesár szavának átvétele útján jött létre (az -s képző már később járult hozzá a magyarban). A mészár akkor a háziállatok levágásával, húsának feldolgozásával, illetve eladásával foglalkozó személyt jelölte. Ezt természetesen az újságíróknak nem szükséges tudniuk, de azt már igen, hogy mai nyelvünkben a hentes jelenti a sertés levágásával, húsának árusításával foglalkozó személyt, a mészáros szóval meg a szarvasmarha, juh és ló levágását, húsának feldolgozását és árusítását végző szakembert jelöljük. Az alkalmi (nem szakképzett) disznóölőt böllérnek szokták helyenként nevezni.

Kiegészítésül a fentiekhez még annyit: a szlovák nyelv a mäsiar szóval jelöli ugyan a háziállatok levágásával, húsának feldolgozásával és árusításával foglalkozó kisiparost, amellett azonban használja olykor az udenár szót is. Ennek jelentése: füstöltáru-készítő kisiparos. Ennek a szónak magyar megfelelője csak a hentes lehet (munkájának jellege szerint). Ugyanakkor a magyar hentes szónak nincs a szlovákban pontos megfelelője. A mäsiar tehát a hentest is jelöli.