Szinte mindent vitt a Fidesz

<p>Budapest. Ismét a Fidesz elsöprő győzelmét hozta a magyarországi önkormányzati választás. Budapestet a következő öt évben is a kormánypárt jelöltje, Tarlós István vezetheti, a baloldal a nagyobb városokban alig rúgott labdába. Némileg erősödött a Jobbik.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Három a Fidesz-igazság, ráadás nélkül. A magyar kormánypárt mind a három idei vokscsatát fölényesen megnyerte: az áprilisi országgyűlési és a májusi EP-választás után vasárnap a helyhatósági választáson is diadalmaskodott. A részvételi arány elmaradt a négy és a nyolc évvel ezelőttitől is, a választók 44,3 százaléka járult az urnákhoz.

Amint az várható volt, a korábban sokáig baloldali dominanciájú Budapesten ismét Tarlós István nyert. A fideszes jelölt a szavazatok közel felét söpörte be, a második Bokros Lajos – akinek javára több baloldali jelölt is visszalépett – 36 százalékot szerzett. Meglepetésre a főváros kerületeinek túlnyomó többségében is a Fidesznek állt a zászló, így az átalakított rendszerű budapesti képviselő-testületben is kétharmados többséget szerzett. Budapesten – a korábbiakkal ellentétben – az országosnál is alacsonyabb volt a részvétel, ami elemzők szerint azt mutatja, a baloldali választók egy része nem tudott kire voksolni, hiszen Bokros jobboldalinak számít. A Fidesz Esztergomban is győzni tudott, abban a városban, ahol Tétényi Éva polgármester függetlenként négy éven át hadakozott a kormánypárttal.

Előzetesen úgy tűnt, a 23 megyei jogú városból legalább öt-hatban polgármestert adhat a baloldal, ám az ellenzék ezúttal is alulmúlta önmagát. Csak két városban, Szegeden és Salgótarjánban nyert baloldali jelölt, Békéscsabán pedig a Jobbik által is támogatott független lett a befutó. Az eredményhirdetés után egymásnak is estek a baloldali pártok, Gyurcsányék szerint az MSZP hezitálása miatt vesztett Bokros szavazatokat, a szocialisták ezzel szemben úgy vélik, véget ért a kényszeredett alkuk korszaka. A Jobbik tovább erősödött, a megyei közgyűlések többségében a Fidesz után a második erő lett, és míg eddig 3, most már 13 polgármestert ad a párt, egyebek mellett Ózdon. Összesítve és önállóan a Jobbik több szavazatot kapott, mint a tisztán MSZP-s jelöltek, akik 19 település élére állnak.

Most egy időre szavazás nélkül maradnak a magyarországiak, legközelebb 2018 tavaszán lesz választás. Sajtóértesülések szerint Orbán Viktor alig várta, hogy véget érjen a választási időszak, hamarosan a kormány jelentős átalakításokat fog bejelenteni. A miniszterelnök tegnap a parlamentben kijelentette, „kegyelmi pillanatban” van az ország. A magyar önkormányzati választással részletesen a 3. oldalon foglalkozunk. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?