Szigorúan ellenőrzött felzárkóztatás

Nem minden iskolában lesz valóban kézzelfogható ered-ménye a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásának. Az új feltételek miatt több diák kiesik a rendszerből, de olyan is van, ahol pozitívan fogadták a módosítást.Pozsony.

Nem minden iskolában lesz valóban kézzelfogható ered-ménye a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásának. Az új feltételek miatt több diák kiesik a rendszerből, de olyan is van, ahol pozitívan fogadták a módosítást.

Pozsony. Nyolc feltételt vezettek be a hátrányos helyzetű gyerekek besorolására, ezek közül legalább hármat kell teljesíteni, a tanulónak továbbá hármastól rosszabb tanulmányi átlagának kell lennie. A hátrányos helyzetű kategóriába csak akkor sorolják be, ha átesik a pszichológiai vizsgálaton is. Hanobik Ilona, a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola gyógypedagógusa és nevelője elmondta, hogy iskolájukban a szülők nem voltak hajlandók együttműködni. „Nem engedélyezték a vizsgálatot, és a besoroláshoz szükséges kérdőívekben valótlant állítottak. Így jelenleg a korábbi 131 helyett csak 3 hátrányos helyzetű diákunk van” – mondja Hanobik Ilona, aki az új rendszer pozitívumait nem látja.

Ahol előnyös

Nagy Katalin, a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola igazgatója viszont úgy véli, lehetnek pozitívumai az új rendszernek. A korábbihoz képest harmadára csökkent iskolájában a hátrányos helyzetű gyerekek száma. Óriási adminisztrációt és rengeteg pluszmunkát hozott az új rendszer. A szülőkkel sem ment minden zökkenőmentesen, viszont már túl vannak a tanulók kivizsgálásán. „A pszichológus minden diák esetében elemzést készített, személyre szabott felzárkóztatási tervet dolgozott ki. Az igényeiket minden tanárnak figyelembe kell vennie” – magyarázza Nagy Katalin. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy 20 fős osztályban van 5 hátrányos helyzetű tanuló, akkor a tanár 15 tanulóval a rendes terv alapján dolgozik, 5 gyerekkel pedig speciális terv alapján. „Ez óriási munka, viszont most legalább tudjuk, hogy pontosan mire kell a hangsúlyt fektetni egy-egy diáknál. Egyelőre az alsó tagozat esetében készült el minden” – mondja az igazgató. Hozzátette, eredményt csak úgy lehet várni, ha a kezdetektől ilyen módszerrel haladnak. Nagy Katalin szerint nemcsak több asszisztensre, de speciális és szociálpedagógusra is nagy szükség lenne a felzárkóztatásra.

Túl szigorú határok

Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos állítja, hivatala már korábban figyelmeztette az oktatási tárcát az új szabályozás buktatóira, de eredménytelenül. „Értem, hogy szükség volt a módosításra, mert eddig nagyjából az önbevalláson alapult a támogatás megítélése, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ezt a státuszt csak a gyerekek fele tudta megtartani. Túl szigorúan húzták meg a határokat, és túl kevés gyerek jut a támogatáshoz” – mondta a kormánybiztos. Hivatala kiegészítő javaslatot tett az oktatási intézmények finanszírozását szabályzó törvény módosító javaslatához a tárcaközi egyeztetés során. „Azt várjuk, hogy az oktatási tárca egyeztetni fog velünk a javaslatunkról. Nem akarunk visszatérni a régi rendszerhez, de ez az új is elfogadhatatlan” – mondta Ravasz. Ugyanakkor részleteket egyelőre nem volt hajlandó elárulni. „Előbb tárgyalni szeretnénk, meghallgatni a tárca érveit” – mondta a biztos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?