Nyitrán csak negatív teszttel lehet majd munkába menni

Igor Matovič
Nyitra |

Szerda reggel rendkívüli kormányülést tartanak, ahol a nyitrai járványügyi helyzet súlyosságára való tekintettel szigorítják a járásban élőkre vonatkozó szabályokat – jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő a nyitrai kórház előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján.

A kormány szerdán rendkívüli ülést tart, ahol a helyiekre vonatkozó intézkedések szigorításáról döntenek majd. A kormányfő tájékoztatása szerint a Nyitrai járásban élők jövő hét hétfőtől (január 11.) az elkövetkezendő három hétben csak hét napnál nem régebbi, negatív koronavírusteszttel járhatnak majd munkába.

A Marek Hattas, Nyitra polgármesterével és Milan Dubaj kórházigazgatóval tartott közös sajtótájékoztatón Matovič elmondta, a járásban a járványhelyzet a tavalyi, Árvai régióiban tapasztaltnál is súlyosabb. A kormányfő elmondása szerint Nyitrán minden tizedik polgár koronavírus-fertőzött.

Matovič üdvözölte a döntést, miszerint a város az Árván két hónappal ezelőtt tartott tömeges szűréshez hasonló, „önkéntes” alapon történő tesztelést tart, egyúttal bírálta a környék magánkórházainak önző hozzáállását.

Marek Hattas polgármester kérte az egészségügyi dolgozókat, segítsék a tömeges tesztelés lebonyolítását. Hattas szerint a járásban jelenleg 100 ezer minőségi antigénteszt áll rendelkezésre, egyúttal felszólította a környező települések polgármestereit, mielőbb csatlakozzanak a tömeges teszteléshez. A járásban jelenleg 12 mintavételi pont áll a polgárok rendelkezésére.

Milan Dubaj kórházigazgató hangsúlyozta, az egészségügyben dolgozók már az erejük végén járnak, ma délután pedig egy újabb orvosuk vesztette életét a fertőzésben. A belgyógyászaton dolgozó férfi már a harmadik áldozat az egészségügyi dolgozók között Nyitrán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?