Szigorodik a munkahelyi egészségvédelem

Pozsony |

<p>A munkahely kockázati besorolásától függetlenül minden munkaadónak biztosítania kell majd augusztustól az egészségügyi felügyeletet. A kormány már elfogadta a munkahelyi egészségvédelemről szóló törvényt, a parlament a májusi ülésén kezdi tárgyalni.</p>

Jelenleg csak a 3. és 4. kockázati kategóriába tartozó foglalkozások esetében írja elő a törvény az egészségügyi felügyeletet, az egészségügyi minisztérium javaslata ezt az első két kategóriára is kiterjesztené. Ez a helyzet azonban nem lesz teljesen új a szlovákiai vállalatoknak, ilyen jogszabály volt érvényben 2011 előtt is, állítja az egészségügyi minisztérium. A módosítással igazodunk az uniós elősírásokhoz is, amelyek előírják, hogy a munkaadónak védenie kell minden alkalmazottja egészségét, tekintet nélkül arra, hogy munkavégzés közben milyen egészségügyi kockázatnak van kitéve. Az egészségügyi felügyeletet munkahelyi egészségügyi szolgálatnak kell ellátnia, amely állhat a munkaadó alkalmazottaiból, de meg lehet rendelni külső szolgáltatótól is. Munkahelyi egészségügyi szolgálatA törvény kategóriánként eltérő feltételeket szab a munkaadóknak. Az 1. és 2. kategóriába tartozó vállalatokban, vagyis ahol az alkalmazottak nem végeznek veszélyes munkát, munkavédelmi technikusok is elláthatják az egészségügyi felügyeletet, de csak a munkakörnyezetet ellenőrizhetik. Az egészségügyi minisztérium szerint ennek köszönhetően rugalmasabb lett a szabályozás. A szigorúbb kategóriákba sorolt munkahelyek esetében azonban kötelező a munkahelyi egészségügyi szolgálatot ellátó csapat felállítása és alkalmazása, a minimális csapat egy orvosból és egy egészségügyi technikusból áll majd, egészségügyi nővér alkalmazása nem kötelező. Ez a szolgáltatás megrendelhető lesz külső szereplőktől is, vagyis a vállalatoknak nem kell majd orvosokat alkalmazniuk. Igaz, az „outsourcing” is pénzbe fog kerülni. Az egészségügyi szolgálat feladata lesz foglalkozási betegségek megelőzését szolgáló programok kidolgozása, a betegségek megelőzése. Munkavédelmi technikusAz 1. és 2. kategóriára vonatkozó szabályozást a Munkaadók Szövetségeinek Egyesülete (AZZZ SR) javaslatára enyhítették, az eredeti jogszabály ebben az esetben is egészségügyi szolgálatot írt elő. A kormányban elfogadott változat szerint azonban ebben az esetben elég lesz munkavédelmi technikust alkalmazni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a munkaadó valamelyik alkalmazottját elküldi a megfelelő képzésre, és ő láthatja majd el ezt a feladatot. Az egészségügyi felügyelet és a munkavédelmi technikus munkáját a regionális közegészségügyi hivatalok ellenőrzik majd. A munkaadók azonban azt már nem tudták elérni, hogy ugyanezekben a kategóriákban ne írjanak elő több szűrővizsgálatot, mint amenynyit a kötelező egészségbiztosítás fedez. A plusz szűrővizsgálatokat ugyanis a munkaadónak kell fizetnie, ami rontja a vállalkozói környezetet, plusz költségeket ró a munkaadókra – ugyanakkor nagyobb biztonságot nyújt a munkásoknak. Az egészségügyi tárca azzal érvel, hogy ezekre a kategóriákra vonatkozóan sem történt sok változás, hiszen korábban más törvények írtak elő egészségügyi ellenőrzést: a sofőrök esetében például a közlekedési törvény, a biztonsági őrök esetében a biztonsági szolgálatokról szóló jogszabály. Ezeket a vizsgálatokat a munkaadónak kellett korábban is fizetnie, az állam – és az egészségbiztosítók – nem járulnak hozzá a költségekhez. A veszélyesnek minősülő, vagyis a 3. és 4. kategóriába tartozó munkahelyek esetében is kötelező az alkalmazottak szűrővizsgálatának biztosítása, de ez már nem ismeretlen a munkaadók számára. Ebben a kategóriában a veszélyes munkát végző egyéni vállalkozó is köteles lesz biztosítani az egészségügyi felügyeletet, akkor is, ha nincsenek alkalmazottai, vagyis ebben az esetben csak saját maga számára. Az 1. és 2. kategóriába tartozó foglalkozások esetében az egyéni vállalkozók számára csak akkor kötelező az egészségügyi felügyelet biztosítása, ha alkalmazottaik vannak. A minisztérium szerint a tárcaközi egyeztetés során végrehajtott módosításoknak köszönhetően elérték, hogy a jogszabálytervezettel egyetértenek a szakszervezetek és a munkaadók képviselői is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?