Közélet

Szigeti70: Kedvenc tanárom, Szigeti László

Elsős gimnazista voltam, amikor rászántam magam, hogy anyám akkori kedvenc lapjába, a Nőbe (kiváló versrovata volt!) beküldjem korai zsengéimet. Csak a legtitkosabb álmaimban remélt válasz érkezett, komoly, arcpirítóan magázó stílusban „verseit közöljük, különös én-ontológiát delejeznek”. A delej Jókaiból megvolt, de mi lehet az az én-ontológia?
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. június 2. 17:46

Szigeti László
Szigeti László - Somogyi Tibor felvétele

Szorgosan gyötörtem a tanáraimat, hogy a költői önismeret nevében közelebb jussak a fogalom tisztázásához és a költői önismerethez, mondanom sem kell, nem sok eredménnyel. Ugyancsak hízelgett, hogy komoly ember vagyok, vagy legalábbis Szigeti László, az akkori szerkesztő komolyan vesz. Épp akkor szabadultam a Juhász Ferenc-féle világeposz privát roncstelepéről (homokozójából), és ekkor már takarékos verseket írtam, ilyeneket pl.: „a hüvelyk- és mutatóujj közt tótágast áll az idő”. (Ma is fel tudom idézni azokat a kínos perceket, amikor az egyik osztálytársnőmnek, akibe természetesen szerelmes voltam, megpróbálom elmagyarázni a költemény „értelmét”.) Ettől kezdve rendszeresen közöltem „én-ontológiám” verbális delejkiáradásait, s mire elvégeztem a gimit, talán kissé idejekorán, már meg is jelent az első verskötetem az új kiadónál, a Kalligramnál. Ezt is Szigetinek köszönhettem. Be is hívatott a konkurens Madách Könyvkiadó akkori igazgatója, Dobos László, és keményen megrótt, amiért nem nekik adtam a kéziratot. E beszélgetés (részemről inkább hallgatás) világossá tette számomra: nem igazán szeretnék az egykor diktatórikus eszközökhöz szokott, monopolhelyzete vesztét felfogni nem igazán akaró kiadóhoz tartozni. És akkor már javában megjelent a Kalligram című folyóirat első száma: Hrapka Tibor elképesztő, egyszerre provokatív, az intellektus érzékiségét megcélzó fotóival (a régi Pressburger Mayer Judit néni a Madáchban erre mondta, hogy „férfipornó” – némelyiken állítólag maga Szigeti szerepelt a maga művészi valóságában), és egy olyan programmal, mely máshogy látta a kisebbségi pozíciót. Előnyként és energiaként, mely szabad mozgásterében megteremtette azt a szellemi köztársaságot, amiről később csak a reneszánsz értelmiségi lét önértelmezési stratégiáit kutatva hallottam újra. Hogy létezhet egy elsődlegesen esztétikai alapú világlátás, mely nem a röghözkö­töttségeiből és öröklött traumáiból akar erőt nyerni, hanem abból, hogy a világ legtermészetesebb módján kíváncsi, és igényesen az, hogy a hagyományban nem a puszta megőrzés a fontos, hanem a hagyomány kreatív használata, elvégre az irodalom nem muzeológia. A Kalligram nekem pontosan azt kezdte jelenteni, amit az egyetemen az antikvitás irodalma és kultúrája: a párbeszéden, a beszélgetésen alapuló kultúrát az „ügyszeretet” érzelmi kultúrájával szemben. Hermészi terep lett: az intellektuális leleményességé és a szakadatlan önművelésé. Aki akkor járt egyetemre, tudja, miről beszélek: a latin szak hibátlan volt, ám a korabeli magyar szak siralmas állapotokat tükrözött. A kiváló Zalabai Zsigmond az őrület határán táncolt: legjobb pillanataiban vissza-visszatért az irodalom, a verstan világába, és akkor izzott a levegő. Az irodalomoktatás minden más téren reproduktív és számon kérő volt: érzéketlen, agresszív vagy (szarkasztikusan szólva, jobb esetben) unalmas. Az unalom mértékegységét nem minden rosszmájúság nélkül, egyik tanárunk nevéből vezettük le, egy másikat csak simán Doktor Fűrészporként emlegettünk. Különféle divatos elméleti iskolák zanzásított terminusait kérték rajtunk számon (előzetes oktatás nélkül), aztán zutty, megint bele a pozitivizmus pocsolyamelegébe. És akkor kezdtem sűrűbben bejárni a Kalligramba, és egyre inkább azon vettem magam észre (pontosabban szólva most, írás közben tudatosul bennem), hogy az én magyarirodalom-tanárom tulajdonképpen Szigeti László volt. Ha „diákmunkát” kértem, korrektúraként kaptam pl. egy Mészöly Miklós-esszékötetet, egy Czesław Miłoszt vagy egy Gombrowicz-művet: minden egyes kötet maradandó élmény volt. Szigeti gyöngéd pedagógiai módszerei azonnal hatottak. Nem ismertem nála akkor rátermettebb szónokot (ma sem sokat) és figyelmesebb társalgót. Beszélgetőpartnereit előbb kiprovokálta, hagyta, hogy az illető elvessze a fejét, hogy érzelmekre ragadtassa magát, majd igyekezzen intellektuálisan helyrehozni a megingást: de ekkor már a közvetlenség olyan foka nyílt meg, hogy szinte élvezet volt gyengének maradni (Platón dialógusaiban is mindig a gyengéknek szurkoltam). Szigeti figyelmes társalgó, ezért rendszerint mélyre néz: a potenciált keresi, ami a másikból kihozható. Fel akar szabadítani a közös teremtéshez, ahhoz az együttműködéshez, amikor a beszélgetőpartnerek tényleg „használják” egymást. Ezt tette látványosan a köztudottan nem bőbeszédű Hraballal és Mészöllyel is nevezetes beszélgetőkönyveiben, de kicsiben is, szinte mindenkivel, akiben meglátott valamit. De még mielőtt a manipulátor démoni karakterrajzával próbálkoznék, sietek leszögezni azt is, hogy Szigeti beszélgetés közben folyamatosan „tanult”, s itt nem is annyira ismeretekre gondolok (bár az adatokat is bámulatos éles elmével jegyzi meg), hanem arra a tudásra, melyet úgy nevezhetnénk, emberismeret. A beszélgetőtársat mindig véleményformálásra késztette, s a vélemény súlyát kidekázva azt azonnal be is építette a maga mértékegységrendszerébe. Szigeti mellett mindig meg lehetett fogni Mészöly Miklós, Juraj Špitzer, Polcz Alaine, Esterházy Péter, Szegedy-Maszák Mihály vagy akár Nádas Péter kezét. Szigeti volt az élő magyar és közép-európai irodalom: mindenkit ismert, és barátságaival tékozlón bánt, nem sajátította ki azokat, a nagy pillanatokat nem fokozta elviselhetetlenül teátrálissá. Egyszer a nagy festő, El Kazovszkij fonalgombolyítóihoz, Párka-istennőihez hasonlítottam a tevékenységét. El Kazovszkij nagyritkán rendezhetett is (ez közös vonásuk Szigeti Lászlóval, aki színházi ember is volt): az egyik darabot úgy állította színpadra, hogy minden egyes szereplőt fonallal, zsinórral, kötéllel kötözött egymáshoz. Aki mozdult, mozgatta a többit is. Szigeti mindenkivel össze volt kötve, s ha egyet mozdult, mozdult az összekötözött létezés egésze is, ha másvalaki mozdult, akkor ő is érezte a mozdulást. Ez a kényszerhelyzet érzékenységgé változott, és modellálta azt a közép-európai helyzetet is, melyben kulturális tényezőként a Kalligram évtizedekig kereste a helyét.

Valahányszor találkoztam Szigeti Lászlóval, mindig úgy éreztem, valami fontos dolgot csinálunk, s amit rám bízott, arra tényleg én vagyok a legalkalmasabb. Nem tudom, mással is így bűvészkedett-e, vagy csak rajtam látta, hogy igénylem az ilyesmit mindennapi, kicsinyes hiúságaimhoz. Szigeti szerette a reménytelen kihívásokat: lelkesen támogatta, hogy antik versfordításaim megjelenhessenek egy olyan korban, amikor nem épp az antik eszmény divatozik. Műfordítóként lényegében azt fordíthattam, aminek erényeiről meg tudtam őt győzni: mindig szerette a nyitottság emberi léptékű kultúráját, a kulturális párbeszéd hol csendes, hol robbanékony dinamikáját, s ez az antikvitás még olyan „alantas” regisztereiben is ott pezsgett, mint mondjuk, az erotikus költészet, melynek ugyanakkor nem egy explicit darabjában a halálfélelem, a létszorongatottság is felismerhető. Ha Szigetivel könyvről volt szó, akkor a könyv is megszólalt, nem csak a kiadó és a szerző (fordító): alig adott ki olyan munkát, mellyel ne beszélgetett volna el. Ha baráti ajánlás alapján adott ki valamit, és az nem nyerte el utólagos tetszését, az ajánlót azontúl levegőnek nézte. Mindent meg tudott bocsátani, csak az igénytelenséget és az ízlésficamot nem. Ezt az arisztokratikus magabiztosságot máig irigylem.

Amit az egyetemen provinciának láttunk, az jelenlétében hatalmassá tágult: Pozsony, Prága, Budapest, Varsó egyetlen, ezer hajszálérrel egybeszőtt pulzáló testrésznek látszott a nagy európai test egészében. Ahogy Márai Sándor korában Budán, úgy a Kalligram korában Pozsonyban élni volt „világnézet”. Sallustius szerint az embert az különbözteti meg a vegetatív létbe süppedt létezőktől, hogy képes felemelni a tekintetét: a Kalligram indulása, fénykora a felemelt tekintet kora volt. Amikor a kisebbségi tudat nem maradt kisebbrendűségi tudat vagy a kisebbrendűségi tudatból fakadó permanens kompenzálás.

Amiben bízni lehet, és érdemes, az az, hogy a Kalligram már kinevelt egy olyan eszmeiséget, egy olyan kört, mely megtanulta a tananyagot, okult a leckéből, és minden könyvet szellemi és esztétikai kihívásnak és nem megmaradási fétisnek tekint. Eredendő kíváncsiság és konfrontáció nélkül minden pedagógia csődöt mond, marad a becsomagolt „hagyomány”. Szigeti „pedagógusi” portréjához hozzátartoznak ezek a jelentéktelennek látszó margináliák: mindig is kiemelt figyelmet szentelt az itteni, ha tetszik, kisebbségi irodalmi mozgásoknak, és finoman alakította is azokat a távlat jegyében. Elég csak pl. Tőzsér Árpád „kalligramos korszakának” naplóbejegyzéseit összevetni a „nem kalligramos” évekével, máris egészen nyilvánvaló annak a szellemi tőkének az áramlása, mely aztán Tőzsér-élménnyé kristályosodott. Nem egy hazai szerzőtől tudom, hogy Szigeti nyomta a kezébe az első cseh vagy szlovák verskötetet, regényt. Nem egy kiváló magyar szerzőtől hallottam, hogy milyen jó a cseh vagy a szlovák irodalom. A Kalligram nemcsak minőségi márkanévként működik, hanem az intellektuális-művészi eszmecsere platformjaként. Ha létezik közép-európai létszorongatottságunkból fakadó tudás, akkor annak energiái abban a több száz magyar és szlovák (időnként angol) nyelvű kötetben áramlanak, melyeket Szigeti adott ki. Nem túlzás azt állítani, hogy ha valaki csak a Kalligram folyóiratot és a kiadó könyveit olvasná egy életen át, akkor is képben lenne a magyar irodalmi mozgásokról: s a szlovák klasszikusok roppant könyvtárát végignézve, alighanem a szlovákban is otthonosan érezné magát. Aki mindkét nyelven olvas, csak az tudja felmérni a kincsesház mérhetetlen, szinte hivalkodó gazdagságát, élvezni a nyelvi tükörtermek játékát. Ezt az évek óta bővülő, impozáns palotát bejárni is nehéz, nem még megtervezni, belakni, élettel tölteni meg. Szigetinek ez mind sikerült. Az ember az életfogytig kiolvashatatlan könyvtár biztonságában érezheti csak otthon magát, ahol folyamatosan szembesülni kénytelen a mással, a másikkal, hogy korrigálhasson, hogy kissé közelebb kerülhessen önmagához.
 

Csehy Zoltán

(Az esszé a Korunk folyóiratban jelent meg.)

 

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Zuzana Čaputová

Čaputová az összetartás és a jogállamiság fontosságát hangsúlyozta

Igor Matovič

Matovič bocsánatot kért a szlovákiai magyaroktól

Romsics Ignác

„A történész az igazság megismerésére törekszik...”

Thermal

Holnap nyit a nagymegyeri termálfürdő

Hvar szigetén 40 eurót kérnek egy 2–6 személyes apartmanért, ez az ár csupán 70 euróra nő a főszezonban

Nagyot estek a szállásárak Horvátországban

Benfica

Megdobálták a Benfica buszát, két futballista megsérült

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.