Milyen szép is lett volna. Újra a törvényhozásban. Bízni nem is annyira, de reménykedtünk, hogy sikerülni fog. Írásom címének első felét a buzdító, mozgósító „itt az idő”-t a Szövetség egyik választási plakátjáról kölcsönöztem.
Itt az idő – elég volt!
Nyelvtanilag, illetve általános fogalmi, sőt „történelmi” vonatkozása, kicsengése sokunk számára ismerős. Azt üzeni, hogy összekapaszkodva céljaink elérésében sikeresek lehetünk. Megélhetjük a sok-sok küszködés, közös munka eredményének örömét. Azt az érzést, hogy én is hozzájárultam. Én is tartozom ahhoz a közösséghez, amely képes egy-egy rendkívüli cél elérésének érdekében felülemelkedni az egyéni érdeken. Túllépni az egyéni egón.
Kit terhel a felelősség?
Sajnos a legnagyobb pártformáció, a régi MKP elfoglalta – kisajátította a Szövetséget, és így az annyira várt eredmény elmaradt. Következésképpen őket terheli a legnagyobb felelősség.
Jómagam mindig is az együttműködés híve voltam. A közelmúltban sajnos annak lehettünk tanúi, hogy a „hidas formációt” sikerült elmarni, s így már csak ketten civakodtak. Most már kár lenne erre időt szánni, méricskélni a politikai felelősséget. Az egész politikai vezetésünk megbukott. Az „itt az idő” ebben a pillanatban új tartalmat kapott. Jelesül, hogy valamennyi aktív pártvezetőnek kitelt a közéleti ideje. Lejárt. Mindannyiuknak el kell hagyni a pályát.
Ne hagyjuk magunkat átverni a klasszikus választások utáni bűnbánó magatartással: az elnök benyújtotta lemondását, de azt az elnökség nem fogadta el! Ebbe a mutatványba nem törődhetünk bele. Ez ugyanis nem a megújulás útja. Ez a színjáték kizárólag néhány ember átmentését szolgálja. Úgy szoktam fogalmazni, hogy talán ez vagy az nem vitatható. Most teljes bizonysággal írhatom, hogy a kialakult helyzetért teljes bizonysággal a felelősség kizárólag a saját politikai vezetőségünket terheli.
Gyurovszky László a Napunknak adott interjújában úgy fogalmazott: nincs észszerű magyarázat arra, hogy nem fogtak össze. Egyetértek. Sőt.
Mi lesz most?
Lehet, hogy az eredmények ismeretében sokan pánikba esnek. Reményüket vesztetté válnak. Ne hagyjuk, hogy a kétségbeesés legyen rajtunk úrrá! Hiszen, ha az ország demokratikus berendezkedése nincs veszélyben, akkor nyílt a pálya az újraépítkezés előtt. Ez ugyanis az elemi feltétel. De ebből a helyzetből is fel lehet és fel is kell állni. Nem maradhatunk paszszívak. Ellenkezőleg, ez egy rendkívüli kihívás – lehetőség, hogy új emberekkel, kellő nyitottsággal, de eltökélten vágjunk bele egy új kezdetbe. Ha ezt elhatároztuk, akkor a mikéntjéről kell leginkább beszélnünk.
Azt leszögezhetjük, hogy a múltbeli próbálkozások, a gyakorlat kudarcot vallott. Hogyan tovább? – ez ma a kérdések kérdése. Egy picit vissza kell kanyarodnunk 89-hez.
Az értelmiség szerepe
Meggyőződésem, hogy a sorsdöntő változás (peresztrojka, a berlini fal leomlása stb.) nem kizárólag a politikusok, de leginkább az aktív kezdeményező értelmiség érdeme. Megítélésem szerint ismét rendkívül fontos lenne az értelmiség közéleti szerepvállalása. Végül is nélkülük, mint azt a sorozatos kudarcok bizonyítják, nem megy. 2019-ben e lap hasábjain publikált vitaindító (Magyar választási blokkot), összefogást szorgalmazó írásomra Mészáros András professzor 2019. április 7-én az értelmiség szerepéről és a politika viszonyáról úgy fogalmazott, hogy: „Az általános célt sem akkor, sem később nem sikerült elérnünk: hogy a politikusaink komolyan vegyék az értelmiségiek véleményét.”
Ez elfogadhatatlan. Ezen a helyzeten mindannyiunk érdekében alapvető változást kell elérni.
A független, jövőbe mutató, önálló kisebbségi, politikai stratégia kimunkálásához nélkülözhetetlen értelmiségnek is változnia kell. Fel kell vállalni a véleményüket, részt kell venni a munkában.
Szigeti László az Új Szóban 2017. január 7-én egy Eszterházy Péter munkásságáról írott cikkében így fogalmazott: „Tudom, hogy bizonytalan időkben a hallgatás luxusa alibizmus”. Felmerül a kérdés, vajon milyen időket élünk ma? Abban bizonyára sokan egyetérthetünk, hogy ma rendkívül bizonytalan időket élünk. Éppen ezért az értelmiségünk nem vonhatja ki magát a közgondolkodás befolyásolásának felelőssége alól. Annak érdekében, hogy a jövőben a fentebb vázolt kudarcoktól (az ilyen politikai vezetőktől) mentessé váljék politikai létünk, a gyámkodás nélküli, önálló, független önépítés útjára kell lépnünk.
Egy új párt feltételei
A kihívás óriási. A feladat jelen körülmények között rendkívül nehéz, de nem lehetetlen. Én az új politikai egységhez vezető mozgalom, párt létrehozásának megkerülhetetlen feltételeit a következőkben látom:
1. Létre kell hozni egy ideiglenes testületet, mely meghatározott idő alatt (maximum 1 év) elvégzi a nélkülözhetetlen, széles körű, megfelelő mélységű elemzést. Feltárja az elmúlt 5-10 év eredményét, illetve eredménytelenségét kiváltó okokat. Ennek megfelelően ajánlásokat tesz a jövő lehetőségeit illetően. Ez a testület szólítsa meg a Szlovákiában élő valamennyi kisebbségi képviseletet (már a 3000 lélekszámú vietnámiakat is), hogy tömörüljünk egységbe jogaink hatékonyabb érvényesítése érdekében! Magyarul: intézzenek felhívást valamennyi érintett félhez egy „Kisebbségi charta” elfogadására!
2. Meg kell keresni azokat a magyarokat, akik munkahelyeiken, szakmájukban jó vagy kiváló eredményeket érnek el. A merítés legyen lehetőleg a legszélesebb körű – akadémia, egyetemek, minisztériumok, civil szféra, ipar, kereskedelem, mezőgazdasági szektor, médiák… és persze főleg azokat, akik szeretnének vagy legalábbis van affinitásuk a közéleti szerepvállaláshoz!
3. Egy kisebb profi (fizetett) csapat indítsa el az „Új kezdet” mozgalmat! A fentebb vázolt begyűjtött ismeretek birtokában legkevesebb 2 év alatt készítse elő a politikai párttá való transzformálást – alakuljon meg a kisebbségek együttműködésének pártja! Röviden: meg kell szervezni egy több pólusú (platformokkal rendelkező) új pártot. Egy olyan pártot, amely a Szlovákiában élő valamennyi kisebbség nevében tárgyalhat a kormánnyal – egyfelől. Másfelől: folyamatosan törekszik a korrekt együttműködésre a szlovák politikai élet releváns aktoraival.
Ami pedig a leginkább természetes: kívánatos és végül is megkerülhetetlen a régiókban élő valamennyi polgártársunkkal való proaktív, folyamatos párbeszéd fenntartása. Talán inkább technikai, de nem elhanyagolható az ügyek menténi együttműködés, de szükség esetén akár jogilag precízen körülbástyázott választási együttműködést is tudjunk vállalni!
Az oligarchák szerepe
Nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudjam, a három ajánlott lépés megvalósításának vannak kőkemény prózai feltételei. Ezek lényegében anyagi jellegűek. Még ha mennyire aszketikusan is szabnánk meg, lesznek dologi, bérleti, biztosítási, bér- és egyéb költségek. Az a meggyőződésem, hogy épp „itt az ideje”, hogy a „kisebbségi oligarchák” megnyissák az erszényeiket – éspedig a jó cél érdekében, teljes kontroll érvényesítésével. Közép-Európában, így nálunk is más feltételek között nyíltak (általában a politika farvizén) lehetőségek jelentős vagyonok felhalmozásához. Igaz, manapság többször hallom: én vállalkozom, nem foglalkozom politikával. Pedig ha a kisebbségi érdekérvényesítés valóban közös ügyünk, úgy a támogatása is az. Tehát akinek módja és lehetősége van, tegye azt!
A leírtak szigorúan a magánvéleményem. Sem magam, sem mások érdekéből, sem nyomás alatt nem cselekedtem. Nem kell velem egyetérteni. Ugyanakkor szívesen várom, remélem, sokak véleményét, javaslatát a közös jövőnket érintő aktuális kiútkereséshez.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.