Szeptembertől csökken a bürokrácia

Richard Raši
Pozsony |

Véget érhet a különböző igazolásokért, kivonatokért való sorban állás. Legalábbis ezt ígéri a kormányfő annak a törvénymódosításnak köszönhetően, mely a bürokrácia csökkentését hivatott segíteni. Az ellenzék szerint a kormány kevésbé ambiciózus ezen a téren.

 

Szeptembertől megszűnik a cégjegyzékből, a vállalkozók nyilvántartásából és az ingatlan-nyilvántartásból származó kivonatokkal való futkosás. Peter Pellegrini (Smer) kormányfő szerint ezek olyan adatok, melyek az állam számára elérhetők, ezért az államnak ezt nem kell külön elkérnie az ügyféltől. „Az egyszer és elég elv szerint a hivatalnokok ezeket az információkat automatikusan, az állam nyilvántartásából szerzik majd meg” – közölte a kormányfő.

Mindez annak a törvénymódosításnak köszönhetően valósulhat meg, melyet a plénum 128 képviselő támogatásával a napokban hagyott jóvá. A jogszabályt egyébként az állami információs rendszerek összekapcsolása előzte meg. A törvénnyel mintegy 167 további törvény módosul, s ezzel egyetemben 68 rendeletet is át kell írni. Januártól az erkölcsi bizonyítvány kivonatát sem kell majd a polgároknak kérni az állami ügyintézés céljaira, a hivatalok ezt is egymás között továbbítják.

Jövőre újabb kör

Pellegrini szerint a következő körben – mely újabb törvénymódosítást igényel – tovább bővítik azon dokumentumok listáját, melyekhez a hivatalok hozzáférnének az információs rendszerben, s a polgárnak nem kell majd végtelen sorokat kiállnia a dokumentum igénylése és leadásakor. „Ilyen például a Szociális Biztosítóval, az adóhivatallal és az egészségbiztosítókkal szembeni tartozásokról szóló igazolások, illetve a gyermekek iskolalátogatásáról szóló igazolás” – közölte Richard Raši, informatizációért felelő miniszterelnök-helyettes. Szerinte a hivatalok évente mintegy 1,5 millió ilyen igazolást adnak ki. Tervezik továbbá az anyakönyvi hivatalokban igényelhető igazolások eltörlését, illetve a rendszerhez való csatlakoztatását.

 

Jó, de kevés

Jana Kiššová, az ellenzéki SaS parlamenti képviselője támogatja a kormány azon törekvéseit, melyek a polgárokat érintő bürokráciát kívánják csökkenteni. „Ugyanakkor a gyakorlatban a kormánykoalíció számos olyan módosítást eszközöl, melyek növelik az adminisztrációs terheket” – közölte Kiššová. Jozef Rajtár ellenzéki képviselő szerint a kormány által korszakalkotó intézkedésekként bemutatott módosítások csak részlegesen csökkentik a bürokráciát, és kevés hivatalt kapcsolnak össze.

Az ellenzék hiányolja azt is, hogy a kormány nem dolgozott ki pontos tervet arra, hogy a milyen egymást követő intézkedésekkel kívánja csökkenti az embereket feleslegesen terhelő bürokráciát. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?