Szenvedélyek, szerepek, korok, kukkulók bája

Először azért, mert címe is van neki: Affairen und Affekte, azaz Afférok és affektusok, s ez a cím is magyarázatra szorul. Az affér ugyanis manapság leginkább valamilyen nézeteltérést jelent, kellemetlen ügyet, míg régebben becsületbeli ügyet. És persze párbajt is, ami rögvest közös nevezője lehet az előbbi két jelentésnek: voltak korok, amikor a kellemetlen ügyeket és a nézeteltéréseket párbajjal rendezték, mert a párbaj is becsületbeli ügynek számított, legalábbis párbajképes személyek esetében. Meg persze virtus is kellett a párbajhoz, kétségtelen. Vagyis nem csekély affektivitás és affektus, valaminő érzelmi patron, heves indulatkitörés. Ehhez képest a „Schnitzler-kiállítás” szórakoztató-könnyed szalontúra, kellemes exkurzió. Másodszor és ráadásul nem csak kiállítás, és nem csak Arthur Schnitzlerről, erről a száznegyvenöt évvel ezelőtt született zsidó-magyar származású bécsi íróról szól.

Hogy pontosan miről is szól, az valószínűleg azon is múlik, aki részt vesz ezen a kiállításon. Pontosabban attól függ, mennyire vesz részt benne. Tehát hogy csak végigsétál-e a különböző méretű, eltérő berendezésű és jellegű termeken, meg-megállva, nézelődve, vagy a legnagyobb és legsötétebb teremben időz el hosszasan, amely az alsó-ausztriai Hirtenberg császári és királyi tiszti árvaház növendékeinek (vagy egy tetszés és emlékezet szerinti kadétiskolának) a hangulatát árasztja – katonacsizmák erdeje, glédába rendezett szürke plédek pléhszekrényekben, pisztolyok, fokozatok és rendjelek –, miközben szól a Guszti hadnagy monológja. Vagy úgy dönt, hogy éppenséggel egyik teremben sem időz el hosszasan, hanem csak be-bekukkant ide is, oda is, nemcsak a szekrényekbe, hanem az erre a célra kialakított kukkolókba, válaszfalakkal intimebbé tett fülkékbe, esetleg végig a forgóajtóban forog, nézegeti a vitrin kínálatát (párizsi fogamzásgátló szivacskák a századforduló idejéből, maszkok álarcosbálhoz, étlapok, erotikus képeslapok, újságok, plakátok). Vagy csak olvas, erre németül és szlovákul van lehetősége. S persze nem feltétlen kell Schnitzler-rajongónak vagy egyáltalán olvasónak lenni ahhoz, hogy a célzatosan a kéjleső szerepébe terelt látogató jól érezze itt magát, mert akár természettudományi ismeretterjesztő körútnak is fölfoghatja. Vagyis a kiállítók, az Osztrák Színházmúzeum és az Arthur Schnitzler Társaság nagy gonddal úgy állították össze ezt a terepismereti és kortörténeti tárlatot, hogy mind központi alakja (az író és orvos és férfi! Schnitzler), mind pedig kora iránt erős kíváncsiságot ébresszenek.

Az Afférok és affektusok legkisebb közös többszöröse alighanem a szenvedély, ha szenvedély a játék, ha szenvedély a testiség, ha szenvedély a pálya, az írói, az orvosi, a katonai, a színházi – lássuk be, bármelyik, ha van benne szenvedély. S némi hazárd. Ez a szenvedély a kiállítás látogatója számára természetesnek tűnhet, vagy itt legalábbis felidéződhet, ideig-óráig fellobbanhat benne. Meg annak hamis vagy indokolt érzete, hogy nemcsak a becsületbeli ügyek párbaj általi rendezése lett a múlté, hanem valamelyest maga a becsületbeli ügyek becsülete is, a pénzé, a nőé, a játéké, a jó irodalomé.

Vagy csak arról van szó, hogy változunk, koronként, egyénenként. Schnitzler a maga idejében pornográf, de a legenyhébb megítélés szerint is naturalista szerzőnek számított, tiltották, ma a legkevésbé sem tűnik botrányosnak. Ma a férfi–nő kapcsolat (és sok további kapcsolat) más megítélés alá esik, amiként sok egyéb „schnitzleri” téma (például a zsidóság, az abortusz) is. Maga Schnitzler is, hiszen remek darabjait gyakran játsszák, könyvei népszerűek – csak a Kalligram hármat is kiadott tőle, előbb az Álomnovellát Tágra zárt szemek (2000-ben) címmel, majd A játék címmel négy kisprózáját (2001), utóbb a Therese regényt (2004; mind Nyársik Beáta fordításában). Németül pedig minden hozzáférhető már, kiterjedt levelezése és naplói, orvosi tárgyú dolgozatai is.

Az Afférok és affektusok kiállítás nemcsak arról szól, milyen távolra kerültünk egy kortól, melynek minden látszata és valós borzalma dacára voltak-lehettek megtartandó-megtartható erényei, hanem arról is, milyen közel kerültünk azóta Schnitzlerhez. Az íróhoz és a szenvedélyes emberhez, aki teljes odaadással szentelte életét annak, amit szeretett: nemcsak a nőknek, a színháznak, kávéháznak, kártyának, dominónak, lóversenynek, operának, lélektannak, hipnózisnak, sebészetnek, az írásnak. Bárminek. Harmincegy évesen például megtanul kerékpározni, s élete végéig hódol ennek a sportnak, barátjával, Hugo von Hofmannsthallal nagy túrákat tesz. Szívvel-lélekkel csinált mindent, nem volt képmutat. A kor embere volt az. S ennyiben a „Schnitzler-kiállítás” aktualitása is adott. Persze, hogy mennyire aktuális, az sokban a kiállításon részt vevőn is múlik.