Szavazni csak érvényes személyi igazolvánnyal lehet

EP-választás k

Az európai parlamenti választáson a személyi igazolványával, vagy uniós tartózkodási engedéllyel kell igazolnia a személyazonosságát a választópolgárnak. Érvénytelen személyi igazolvánnyal nem lehet szavazni. Ha a választópolgár éppen új személyi igazolványt csináltat, elfogadják az ezt igazoló dokumentumot is – tájékoztatott a belügyminisztérium.

„Ha a választópolgár éppen új személyi igazolványt csináltat, bemutathatja a rendőrség által kiállított igazolást” – közölte a minisztérium.

Azok a szlovák állampolgárok, akiknek nem Szlovákiában, és nem is az EU más országában van az állandó lakhelyük, az ország bármely szavazóhelyiségében voksolhatnak. Személyazonosságukat szlovák útlevelükkel igazolhatják, egyúttal be kell mutatniuk a választási bizottságnak az állandó külföldi lakhelyüket igazoló becsületbeli nyilatkozatot.

A személyi igazolvány érvénytelen, ha lejárt, vagy olyan módon sérült, hogy nem azonosíthatók a rajta szereplő adatok. Érvénytelen akkor is, ha érvénytelen vagy helytelen adatok szerepelnek rajta (megváltozott a vezetéknév vagy az állandó lakcím), illetve ha a tulajdonosa bejelentette, hogy elvesztette, vagy ellopták az igazolványt.

Ha a szavazópolgárnak választói igazolványt állítottak ki, azt is be kell mutatnia. 

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?