Bugár Béla
Szakértő Bugár sajtótájékoztatójáról: Látszólag ideges volt, de uralkodott magán
Többen észrevették, hogy Bugár Béla nagyon ingerült és feszült volt sajtótájékoztatóján, amelyen a gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marián Kočner vállalkozóval való találkozását magyarázta. Mayer András marketing- és kommunikációs szakembert kérdeztük arról, miről árulkodott Bugár testbeszéde.
„Bugár Béla kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben, ezt mutatja, hogy érkezésekor ringatózik a két lábán, illetve széles grimaszai vannak. A sajtótájékoztató elején kényelmet hozó gesztusai vannak – például az orr piszkálása –, illetve ahogy megérkezik a karjaival látványosan nem tud mit kezdeni, háta mögé teszi, a pulpitus szélébe kapaszkodik” – állítja a szakértő. Az, hogy az öltözködése könnyed üzleti volt, az ügy súlyát hivatott jelképezni: nem olyan horderejű a probléma, ami miatt a szigorúbb öltönyös-nyakkendős kiállás lenne indokolt.
Kínos várakozás
Bugárnak a legnagyobb gondja a sajtótájékoztató legelején volt, amikor a TA3 hírtelevízió élő adásba való kapcsolására várt. „Nem erősíti a pártelnökről kialakult képet az sem, hogy a videó első 1,5 percében semmi sem történik, a várakozási idő nem egy erős, karizmatikus vezetőként mutatja Bugárt. Amint elkezdődik a beszéd, Bugár ismét mutatja, hogy kényelmetlen számára a téma, ezt az imára kulcsolt kezek mutatják amikor, arról beszél, hogy újfent erről a témáról kérdezik. Ezt követően a pulpitus szélébe kapaszkodva és kezeivel széles gesztusokat téve magabiztosságáról, erejéről igyekszik biztosítani a hallgatóságát” – pontosított Mayer András.
Végül átvette az irányítást
Bugár beszéde során többször mutatja nyitott tenyerét, ami a szakértő szerint arra enged következtetni, hogy az igazságot osztja meg hallgatóival. „Többször beszél szaggatottan, szinte didaktikusan, ez is mutatja, hogy ismétli saját magát, és unja, hogy ennyiszer kell elmondania ugyanazt. A kérdezőivel szembe fordul, nyitott testtartással várja a kérdéseket. Több alkalommal látható, hogy Bugár gondolkozás közben balra néz, ez az emlékekben való kutatást jelenti, szemben a jobbra nézés "füllentő" jelével. A folyamatos egyenes testtartása is pozitív gesztus. Beszéd közben fejét magasan tartja, egy pillanatra sem szegi le, ez is magabiztosságot mutat” – mondta Mayer András, aki szerint a sajtótájékoztatón az is egyértelmű volt, hogy Bugár az újságírókkal szemben érdeklődést mutat, azonban többször mutat olyan jeleket, mint aki nem ért egyet a kérdezővel. „Megfigyelhető rajta egy támadó attitűd, azonban a mimika nem ezt támasztja alá: inkább gyanítható, hogy Bugár megtámadva érzi magát, amire ő is támadással reagál. A kérdések végére megkönnyebbül, könnyedebbé válik a testtartása is. Átveszi az irányítást teljes mértékben, az utolsó kérdésnél már kétségtelenül ő irányít” – zárta a szakértő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.