Szabadlábra helyezik Mikuláš Varehát

Mikuláš Vareha
Eperjes |

Elutasította az Eperjesi Járásbíróság az ügyész panaszát, amelyet Mikuláš Vareha feltételes szabadlábra helyezése ellen nyújtott be. Vareha a kisszebeni (Sabinov) fegyházban tölti 11 éves börtönbüntetését, ahonnan feltehetően még szerdán kiengedik.

A mai nappal jogerőre emelkedik az Eperjesi Kerületi Bíróság döntése“ – tájákoztatott Ivana Petrufová, a bíróság szóvivője.

A szóvivő hozzátette, Vareha házi őrizetben marad, a határozat hatályba lépésétől számított két munkanapon belül köteles jelentkezni a pártfogó tisztjénél.

„A feltételesen szabadlábra helyezett elítéltetet elektromos jeladó viselésére kötelezték. A hat évben meghatározott próbaidő alatt csak a pártfogó tisztje tudtával és jóváhagyásával hagyhatja el az országot”

– tette hozzá Petrufová.       

A vállalkozót 2011-ben tartóztatták le. A bíróság adócsalás miatt 11 év börtönbüntetésre ítélte.

A Speciális Ügyészség (ÚŠP)  ügyésze saját vállalkozásai közötti fiktív üzleteléssel vádolta meg Varehát, amivel 58,1 millió euróval károsította meg az államot. A zempléni nagyvállalkozó 77 cégnek volt az ügyvivője vagy társtulajdonosa, ezek közül minimum 11-ben bonyolított le fiktív üzleteket. Például betűzőszút rendelt: konkrétan 414 millió darabot, és Fudzsi fa csemetéivel is fiktíven üzletelt, 55  millió darabot adott-vett.       

Vareha a tárgyaláson arról próbálta meggyőzni a bírót, hogy a betűzőszú nem kártevő, hanem állateledel, fácánok, struccok és halak etetésére szolgál. Az ügyész azzal érvelt, hogy ez a rovar ilyen nagy mennyiségben nem fordul elő az országban, és nem is forgalmazható. Azt is állította, valójában nem, csak papíron mentek végbe a tranzakciók. Vareha tagadta bűnösségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?