Szabadlábon a nyitrai alvilág feje

Ľuboš F.

Kiengedték a vizsgálati fogságból a nyitrai alvilág fejének tartott Ľuboš F.-t, akit egy 2018-as zselízi rablás elkövetésével vádolnak.

A hírt Júlia Vestenická, a vádlott ügyvédje megerősítette a TASR-nek.

Vestenická közlése szerint Ľuboša F.-t még pénteken (július 26.) engedték ki az illavai (Ilava) börtönből, ahol közel hét hónapot töltött. Továbbra is vádlottként szerepel az ügyben, a nyomozást a lévai (Levice) ügyészség felügyeli.

A Lévai Járásbíróság a vizsgálati fogság október 30-ig történő meghosszabbítását javasolta, azonban a vádlott fellebbezett. „A Nyitrai Kerületi Bíróság megszüntette a Lévai Járásbíróság határozatát és elutasította a járási ügyész javaslatát, mivel nem látta törvényes okát a vizsgálati fogság meghosszabbításának” - tájékoztatott Lena Kiradžiev, a kerületi bíróság szóvivője.

Ľuboš F.-t egy 2018. december 30-i rablás elkövetésével vádolják, amikor a vád szerint két társával feltartóztatta egy taxi utasait, késsel fenyegette őket, és pénzt, valamint a mobiltelefonjukat követelte tőlük. Ľuboš F. azzal védekezik, hogy a sértettek korábban egy erotikus szalonban rendbontást követtek el, és a szalon tulajdonosa tőle kért segítséget.

Ľuboš F.-t a nyitrai alvilág fejeként emlegették, illetve az utolsó maffiafőnökként a régiek közül, aki még él és szabadlábon van. Többször állt bíróság előtt, jelenleg is folyamatban van egy tárgyalása a Pozsonyi I Járásbíróságon: bűntársaival együtt a Sýkora-banda főnöke, Miroslav Sýkora meggyilkolásával vádolják. A következő tárgyalási nap októberre van kitűzve.

A Nyitrai Kerületi Bíróság 2013 májusában három év szabadságvesztésre ítélte a „cukorgyár-ügyben”, amely már 1997 óta húzódott. 2015 októberében szabadult.

Ľuboš F. többször is vádlottként szerepelt az úgynevezett Piťo-banda 2. ügyben, de 2018 februárjában felmentették. Összefüggésbe hozták őt a nyitrai VÚB bankban elkövetett rekordnagyságú lopással, valamint az autópálya-matricákkal elkövetett csalássorozattal is. A bíróság végül ezekben az ügyekben felmentette, Ľuboš F. pedig újságírók előtt kikérte magának, hogy a nyitrai alvilág fejének nevezzék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?