Sulík megszüntette az antigéntesztek közbeszerzését

Richard Sulík
Pozsony |

A gazdasági minisztérium megszüntette az antigéntesztek vásárlása kapcsán meghirdetett közbeszerzési eljárást. Egyik ajánlat sem teljesítette a teszttel kapcsolatos előírások minimális követelményeit, valamint a szállítási és szerződési feltételeket – tájékoztatott Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter a közösségi oldalán. A minisztérium ezért közvetlen tárgyalásokba kezd.

„Egyik bejelentett teszt sem teljesíti az elvárásokat. Tudatában vagyok annak, hogy Szlovákiának szüksége van a tesztekre, ezért a minisztérium közvetlen tárgyalásos eljárást kezd folytatni, hogy a tesztek meglegyenek a megígért időpontig, január 7-ig” – közölte Sulík. A Transparency International információi szerint, amely tanácsadói minőségben vett részt a pályázatelbíráló bizottságban, eredetileg 60 cég jelentkezett, de a személyes tárgyalásokra csak 41 érkezett meg.

A gazdasági tárcát még november 19-én bízta meg az egészségügyi minisztérium 16 millió antigénteszt beszerzésével. A tárca kifogást emelt Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő feltételei és az egészségügyi minisztérium előírásai között meglévő ellentmondások ellen. A miniszter szerint a tárca csak december 7-én kapta meg a megfelelő megbízást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?