Sulík: Megkapta az engedélyt a Volvo a Kassa melletti gyár építésére

Volvo

A Volvo autógyárnak már a birtokában van a terület tulajdonlevele és az építkezési engedély a kassamindszenti (Valaliky) gyár felépítésére – jelentette be pénteken a helyszínen Richard Sulík, az SaS elnöke, volt gazdasági miniszter.

„A Volvo már hivatalosan is a földterület tulajdonosa, a Kassa-vidéki Járási Hivatal pedig kiadta az építkezési engedélyt, így már semmi akadálya, hogy megkezdődjön a gyár építése. Egyelőre minden a tervek szerint halad, tehát 2026-ban elkészülnek az első autók” – jelentette ki Sulík.

A Volvo elektromos autókat fog gyártani Kassa mellett, a Valaliky Industrial Park és a Volvo Car Slovakia hétfőn írta alá a végleges szerződést.

Miloslav Durec, a Valaliky Industrial Park ügyvezetője elmondta, nagyjából 55 millió eurót fizetett a Volvo a területért. „Átlagosan 14,15 euróért vásároltuk fel a telkek négyzetméterét, és több mint 20 euróért adtuk el. A különbségből fedeztük a területrendezési munkákat” – mondta Durec.

A Volvo gyára két fázisban épül meg, és a terv szerint évente 250 ezer autót fog gyártani. Sulík elmondta, a beszállítókat is hozzávéve az egész beruházás 20 ezer új munkahely létrehozását eredményezi, és óriási előrelépés lesz az egész régió iparosítása szempontjából. Emellett elképzelhető, hogy egy akkumulátorgyár is épülhet az ipari parkban. „Ha sikerül megszerezni az akkumulátorgyárat is, amiért mindent megteszek, ha újra gazdasági miniszter leszek, akkor összesen 25 ezer munkahely jön létre, ami óriási lökést ad az egész keleti régiónak és főleg Kassának” – folytatta Sulík.

A Volvo Car Slovakia két fázisban tervezi megépíteni a gyárát, ehhez kért környezeti hatástanulmányokat. Ezután arról tájékoztatott, hogy a további fejlesztésekről egyelőre nincs döntés, az eredeti beruházást a korábban bejelentett terv szerint hajtja végre. A Volvo Kassa melletti letelepedését 2022. július 1-jén jelentette be a gazdasági minisztérium, a tervezett éves gyártási kapacitást 250 ezer autóra becsülte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?