Sulík lánya a saját költségén utazott Dubajba – közölte a gazdasági minisztérium

Richard Sulík

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter lánya a saját költségén utazott el Dubajba, a világkiállításra – közölte a gazdasági minisztérium. Alexandra Sulíková jogász energetikai kérdésekkel foglalkozik, a tárca tájékoztatása szerint kihasználta a lehetőséget, hogy részt vegyen az Expón.

„Őszintén szólva örültem neki, mert ritkán látom a gyerekeimet, ezért beleegyeztem az utazásba, hogy legalább munka közben együtt lehessünk" - mondta a miniszter. Sulíkék nem ott szálltak meg, ahol a delegáció többi tagja, máshol béreltek szállást, amelynek költségeit maguk fizették. „Soha nem engedném meg magamnak, hogy közpénzt költsek ilyen célra. Voltak már itt korábban ilyen emberek, mi pedig kritizáltuk őket ezért" - tette hozzá.

Szerda este (november 3.) szivárogtak ki a Dubaiban tartózkodó szlovák küldöttség tagjainak útlevélmásolatai. A beszkennelt útlevelek az interneten jelentek meg. Magánvállalkozók, állami alkalmazottak és újságírók vannak a delegáció tagjai között – tájékoztatott több sajtótermék. Az információt tartalmazó fájlt az uloz.to portálra töltötték fel, de később törölték.

„Vizsgáljuk, hogy pontosan mi történt, miért hozták nyilvánosságra ezeket az adatok. Ha kiderül, hogy törvénysértés történt, az illetékes hatóságokhoz fordulunk" - mondta Katarína Matejková, a gazdasági minisztérium szóvivője. Az ellenzéki Smer-SD és a parlamenten kívüli SNS is bírálta, hogy Sulík lánya Dubaiba utazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?