Sulík is Kičura leváltását javasolja

Danko: ha Sulík kormányozna, szégyenkeznünk kellene az EU-ban
Pozsony |

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter hétfőn javaslatot tesz Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap (SŠHR) elnökének felmentésére a COVID-19 világjárványhoz kapcsolódó orvosi ellátáshoz szükséges felszerelés beszerzésének körülményei miatt.

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök már vasárnap bejelentette Kičura leváltását és azt, hogy ellenőrzést végeztek az irodában és feljelentést tesznek. Sulík közölte, arról még nem született megegyezés, hogy ki teszi meg a feljelentést.

„Előkészítettem a javaslatot Kičura visszahívására. Azt még meglátjuk, én teszek-e feljelentést, vagy valaki más. Ebben még meg kell egyeznünk”

– mondta Sulík hétfőn, a központi válságstáb ülése előtt. Sulík már előkészített egy javaslatot az Állami Tartalékalap új vezetőjének személyére, ám a nevét csak a miniszterelnökökkel való egyetértés után akarja közölni.

Matovič az Állami Tartalékalapnál végzett ellenőrzés után rámutatott, hogy például Kičura két, összesen 35 millió eurós szerződést kötött egy olyan vállalkozással, amelynek addig 74 ezer eurós forgalma volt. Elmondta, megkérdezték, milyen alapon választották ki a társaságot, mivel a cég korábban nem vállalkozott hasonló területen. Úgy véli, a tartalékalap szándékosan elmulasztott bemutatni az ellenőrzés során két jegyzőkönyvet. Miután megvizsgálta őket, kijelentette, hogy a bizottság nem tartotta megfelelőnek az ajánlattevőt, Kičura ennek ellenére aláírta a szerződéseket. Hangsúlyozta továbbá, hogy az Állami Tartalékalap olyan teszteket vásárolt, amelyekre az egészségügyi minisztérium nem adott megrendelést, és amelyekre nem volt szükség.

Sulík azt mondta, megvizsgálják az állítólagos túlárazásokat is.

„Kivizsgáljuk, hogyan történt, hogy tízmillió szájmaszkot rendeltek, darabonként 1,1 eurós áron egy olyan cégtől, amely egy hónapja létezik, amikor 25 centért is lehet maszkot venni ugyanekkora mennyiségben”

– tette hozzá Sulík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?