Sulík: az SNS-ben nincs semmi büszkeség

Pozsony |

<p>Szöges ellentétben áll egymással a Szlovák Nemzeti Párt és a Szabadság és Szolidaritás elképzelése a marihuána dekriminalizálásáról.</p>

Anna Belousovová, az SNS első alelnöke szerint a dekriminalizálás egyenlő a legalizálással. Richard Sulík ezzel szemben kifejtette, csak azt szeretnék elérni, ha valakinél személyes fogyasztásra szánt marihuánát találnak, az még kaphasson erkölcsi bizonyítványt. Belousovová szerint ez csak az SaS választási kampányának része.

A Markíza televízió politikai vitaműsorában a két politikus a hazafiasságit tör vényről is beszélt. Sulík hangsúlyozta, éppen az önmagát a leghazafiasabbnak mondó nemzetiek csúcsvezetői hozzák összefüggésbe a legtöbb gyanús ügylettel. Beousovová viszont kikérte magának, hogy Sulík tolvajnak nevezze az SNS-t.

Sulík szerint az SNS-nek szemernyi büszkesége sincs. Ha lenne, akkor már az követően kiléptek volna a kormányból, hogy a miniszterelnök elvette tőlük a környezetvédelmi tárcát. Belousovová a válsággal magyarázta maradádukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?