Sulík: A jobboldal megerősödik 2015-re

Pozsony |

<p>Richard Sulík szerint, ha a politikai életbe nem lép be egy nagyobb játékos, akkor jövőre megerősödik a jobboldal.</p>

Az SaS elnöke úgy véli, hogy a 2015-ös év a parlamenti választások jegyében fog telni. „A baloldalon áll egy nagy, de eróziónak indult monolit, a Smer, a másik felén az atomjaira hullott jobboldal. Ha nem jelenik meg a játékban valamilyen nagy játékos, akkor a jobboldal megerősödik. A Penta összevonja a pártjait, azaz a Sieť (Radoslav Procházka) és a Šanca (Eva Babitzová) egyesül, hogy nagyobb eséllyel induljanak. A TIP zuhanásba kezd azután, hogy az emberek tudatosítják – a párt Pavol Paška projektje, így logikusan összekapcsolódik a Juraj Miškov által vezetett Skokkal. Az SDKÚ már talán kampányolni sem fog.” – véli Sulík.

Az EP-képviselő szerint a KDH eljátssza, hogy ők a nagy ellenzéki párt, de titokban várni fogja a Smerrel alkotott koalíciót. „Bugár Béla és az MKP a nagy ellentétek miatt nem fog egyesülni, így mindkét párt egy lapra tesz fel mindent. Az OĽaNO, a NOVA és az SaS minimális mértékben fognak együttműködni a korrupcióellenes témákban. A választó tehát egyáltalán nem mondhatja azt, hogy nincs kire szavaznia, meg kell várnunk a döntését.” – elmélkedett Richard Sulík.

Az SaS alapítója úgy gondolja, pártja 2016-ban is bekerül a parlamentbe. Úgy hiszi, az szól mellettük, hogy nem keveredtek bele korrupciós ügyekbe, átlátható a párt finanszírozása, és nem áll mögöttük semmilyen pénzügyi csoport – az SaS-t szakemberek alkotják. „Ezek nagyon erős érvek, s úgy gondolom, hogy ezekkel megszólítjuk azt az öt százalékot, akiknek ez fontos.” – zárta szavait Sulík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?