Strasbourgi fórum a kisiskolákról

Strasbourg |

<p>Szakmai konferenciát tartottak kedden Strasbourgban az Európai Parlamentben a kisiskolákról. A meghallgatást Nagy József (Híd, EPP) szervezte, a rendezvényre a Kisebbségi Intergroup (ez tömöríti a kisebbségi kérdések iránt érdeklődő EP-képviselőket) támogatásával került sor.</p>

Kampányidőszakban

„Célunk az volt, hogy csokorba szedjük a potenciális megoldási lehetőségeket” – mondta Nagy József. A konferenciára – hasonlóan az MKP múlt heti brüsszeli akciójához – a szlovákiai parlamenti választási kampány finisében került sor.

„Az élet nem áll meg a kampányidőszakban sem. Én nem vagyok a kampány része, egy képviselőjelöltünk sincs itt Strasbourgban. Minden politikai pártnak megvan a lehetősége felkarolni ezt a kényes témát, mi ki akarjuk ezt használni” – fejtette ki az EP-képviselő.


Kibeszélő show

A konferencián – melyen jellemzően iskolaigazgatók és intézményfenntartók (jellemzően polgármesterek) vettek részt – három külföldi kisebbségi oktatási szakértő szólalt fel.

A dán, a dél-tiroli német és a finn szakértő a helyi oktatási rendszereket mutatták be, rámutatva, hogy a kislétszámú iskolák máshol is hasonlóan nehéz helyzetben vannak, mint Szlovákiában. A kisiskolák tárgykörében viszont sok megoldási javaslatot, főként olyanokat, amelyeket applikálni lehet idehaza, nem tudtak bemutatni.

A kétórás konferencia után az esti órákban tovább folytatódott a diskurzus, mely legfőképpen kibeszélő showra emlékeztetett – ez egyébként jellemző a szlovákiai magyar oktatási témájú vitafórumokra. A szakterületet érintő problémák palettája széles, mindenki lecsíp róla valamit, ám a kényesebb, akár megosztó témákat nem sokan érintik, a megoldási javaslatok irányába pedig kevesen merészkednek el.


Besegít az unió?

Illúzióink az uniós szerepvállalást illetően nem lehetnek: ezt a problémát EU-s szinten nem lehet megoldani, az oktatáspolitika gyakorlatilag teljes mértékben tagországi hatáskörben van.

Az ilyen fórumok legfeljebb a tapasztalatcsere szempontjából lehetnek hasznosak. „A közös uniós alapelveket viszont minden tagállamnak be kell tartania, az EU ezt köteles megkövetelni” – véli Nagy József, aki szerint ezen az alapon esetleg támadni lehet a szlovákiai folyamatokat. Merthogy az uniós irányelveknek is ellentmond, ha valahol egy kisebbséget hátrányos helyzetbe hoznak.

A keddi konferencia végén memorandumot készítettek, mely szakértői javaslatokat tartalmaz az iskolarendszer szlovákiai átszervezéséhez. Ezt az anyagot a tervek szerint a szlovák kormányzati szerveknek, valamint a hazai szakmai testületeknek is eljuttatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?