Štark távozóban, a sofőr őrizetben

Pozsony/Léva/Nyitra |

<p>Lemond Ján Štark nyitrai kerületi rendőrfőkapitány a tragikus lévai rendőrségi bevetés miatt, amely során életét veszítette egy rendőr és a rendőrség informátora. Távozik a bűnügyi osztály vezetője, Mário Machovec is. Az akció Ján Packa országos rendőrfőkapitány szerint a két haláleset ellenére is rendben zajlott le.</p>

Štark azután kérvényezi menesztését, hogy visszatér a gyógykezelésről. „Morális okokból mondok le, nem azért, mert szakmailag vétettem“ - mondta. A 34 éves rendőrt, Robert Vidát hétfőn lőtték le Léván, ahol egy pénzváltó kirablásában beépített ügynökként vett részt, amelyet annak tulajdonosa akart kiraboltatni. Életét vesztette az a civil személy is, aki a készülő bűncselekményről tájékoztatta a rendőrséget. Packa tegnap ugyan beismerte, hogy az akció nem úgy zajlott le, ahogy eltervezték, de kiállt a rendőrök mellett.
A tragédia azért következett be, mert a rendőrség nem számított arra, hogy a lopás megrendelője megváltoztatja a zsákmány átadásának helyét. Így a kommandósok nem tudtak közbeavatkozni. A pénzváltóból egy laptopot és különféle váltókat kellett volna elvinni, a beépített rendőr viszont üres bőröndöket adott át. A megrendelő ezért őt és az informátort is fejbe lőtte. Tegnap annak a Škoda 120-asnak a sofőrjét, a 30 éves Peter G.-t is őrizetbe vették, amelyben a gyilkosság történt - ő korábban hét évet ült gyilkossági kísérletért.
Robert Kaliňák belügyminiszter lapunknak elküldött nyilatkozatában közzétette: elfogadja Štark lemondását, és tudomásul veszi a vizsgálat eredményeit. „Amit viszont nem értek, miért használja ki Vladimír Palko parlamenti képviselő a rendőr halálát saját pártjának népszerűsítésére“ - írta Kaliňák. Az egykori belügyminiszter Palko a hét elejétől bírálta a rendőrségi akció lefolytatását. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?