Spórol az állam az egészségügyön

Pozsony |

<p>Az&nbsp;állam&nbsp;jövőre kevesebbet költ&nbsp;az&nbsp;egészségügy&nbsp;fenntartására, de a teljes ágazat költségvetése 4,4 százalékkal emelkedik.&nbsp;Az&nbsp;emelkedés&nbsp;az&nbsp;aktív biztosítottak növekvő befizetéseinek köszönhető.&nbsp;</p>

Nem kényezteti el az állam az egészségügyet, a szerdán a kormány által elfogadott költségvetés a tavalyinál mintegy 120 millió euróval kevesebbet szán az egészségügyi tárca kiadásaira, mint tavaly. A pénzügyminisztérium indoklása szerint a csökkenést azokozza, hogy az állam, a javuló gazdaságnak – elsősorban a csökkenő munkanélküliségnek – köszönhetően kevesebbet fizet azinaktív biztosítottakra – vagyis a gyerekekre, a munkanélküliekre, a nyugdíjasokra. A csökkenés ezen a tételen érezhető a leginkább, azidénre tervezett 1,377 milliárd euró helyett csak 1,257 milliárdot, vagyis 102 millió euróval kevesebbet terveznek. A csökkenés másik oka, hogy jövő évre az egészségügyi költségvetés egyetlen cent uniós támogatással sem számol. 

Ennek ellenére a teljes egészségügyi büdzsé 4,4 százalékkal emelkedik, ennek túlnyomó részét ugyanis az egészségbiztosítókba fizetett egészségbiztosítási járulék teszi ki. A kormány előrejelzése szerint a biztosítók bevétele a gazdaságilag aktív biztosítottaktól – vagyis az alkalmazottaktól és a vállalkozóktól – jövőre mintegy 3,1 milliárd euró lesz, vagyis 8,5 százalékkal több, mint az idei évben. „Emelkednek a bérek és nő a foglalkoztatottság is, így a biztosítók bevételei is emelkedni fognak” – állítja a pénzügyminisztérium. Azágazat összbevétele jövőre mintegy 4,44 milliárd euró lesz, 4,2%-kal, mintegy 200 millió euróval több mint idén. 

Az egészségügyi költségvetést bírálják az egészségügyi dolgozók szervezetei, szerintük ugyanis az államnak legalább ugyanannyit kellene fizetnie saját biztosítottjai után, mint idén. „Peter Kažimír pénzügyminiszter ugyan azzal számol, hogy a gazdaságilag aktív biztosítottak többet fizetnek majd be járulékként, de ez egyelőre csak előrejelzés” – figyelmeztet Iveta Lazarová, a nővérkamara (SKSaPA) elnöke. Szerinte a költségvetés azt mutatja, hogy az állam nem magán akar spórolni. 
A költségvetésben egyelőre nem szerepel a kórházak adósságállományának csökkentése, ami újabb mintegy 500 millió eurót tesz ki, ha valóban megvalósul. Tomáš Drucker egészségügyi miniszter emellett megígérte a pénzügyminiszternek, hogy a tárca mintegy 363 millió eurót spórol meg – elsősorban a hatáskörébe tartozó kórházak közbeszerzésén, a gyógyszerfogyasztás csökkentésén – amiből 174 milliót a rendszer jobb működésére költenek. Szakemberek azonban megkérdőjelezik ennek a tervnek a realitását. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?