Speciális rendőri csoportot állítanak fel annak érdekében, hogy felkutassák azokat, akik megpróbálják felfedni azoknak a rendőröknek kilétét, akik felléptek a pöstyéni Lidlben tüntető maszkellenes ámokfutókkal szemben – jelentette ki Hamran István országos rendőrfőkapitány kedden az Expres Rádió műsorában.
Speciális egység alakul, hogy leszereljék a rendőrök után nyomozó maszkelleneseket
Hamran szerint többen megpróbálják beazonosítani azokat a rendőröket, akik korábban felléptek pöstyéni Lidlben agresszívan tüntető maszkellenesekkel szemben. A rendőrfőkapitány állítása szerint ezen személyek után keresést, majd büntetőeljárást indítanak.
Hamran elmondta, megjutalmazta azokat a rendőröket, akik az eset során egy olyan maszkellenes „nyugdíjast” vettek őrizetbe, aki ellen további 17 ügyben folyik eljárás.
Hamran emellett arról is beszélt, hogy a Robert Ficót (Smer) érintő, vadászházban rögzített felvételek kiszivárogtatóit el kéne bocsátani a rendőrségtől, és ügyüket a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának kéne kivizsgálnia. Mint mondta, a 20 rendőr közül, akik hozzáfértek a felvételhez, hat már abszolválta a hazugságvizsgálatot, ennek eredményét azonban nem ismeri.
(mr, Denník N)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.