Spanyolok építhetik meg a körgyűrűt

Pozsony |

<p>A közlekedésügyi minisztérium kiválasztotta, ki fogja&nbsp;építeni&nbsp;a pozsonyi D4-es&nbsp;körgyűrűt, illetve a fővárosból Dunaszerdahely irányába vezető R7-es gyorsforgalmi utat.&nbsp;</p>

A tendert a Trend gazdasági hírportál szerint az Obchvat Nula konzorcium nyerte meg, melynek élén a spanyol Cintra Infraestructuras Internacional társaság áll. Ez a konzorcium kínálta a legalacsonyabb összeget, az 59 kilométeres útszakaszt összesen 1,7 milliárd euróért építené meg, ami a legalacsonyabb beérkezett ajánlat.

Az információt a közlekedésügyi tárca nem akarta hivatalosan alátámasztani, mondván: a verseny eredményeit ma, hivatalos sajtótájékoztatón fogják nyilvánosságra hozni. 
 Az ár az építkezés költségein kívül az útszakasz 30 éven át tartó karbantartásával és javításával összefüggő kiadásokat is tartalmazza. Az állam 30 évig fogja törleszteni az 1,7 milliárd eurót, viszont ez az összeg végül bizonyára magasabb lesz, ugyanis például a karbantartási kiadásokat a szerződés szerint az inflációval arányosan megemelhetik. 

Egyelőre nem egyértelmű, hogy a több évtizedre szóló PPP-projektet a jelenlegi miniszter, Ján Počiatek fogja-e aláírni. Nem kizárt ugyanis, hogy a verseny többi résztvevője megtámadja a tendert. Kifogásolhatják például, hogy a győztes konzorcium túl alacsony árat határozott meg, amelyért nem lehet reálisan megépíteni az útszakaszt. Egy ilyen panasz elbírálása hónapokon át is eltarthat, ebben az esetben pedig a projekt aláírása már az új miniszterre maradna. 

Épp a versenyben második helyre került francia Vinci konzorcium támadhatná meg a tendert, ugyanis ha az Obchvat Nula konzorciumot kizárnák, a megrendelést a második legolcsóbb ajánlattal a franciák kapnák meg. A Vinci kivitelezte az ország eddigi egyetlen befejezett PPP-projektjét, a Nyitra mellett húzódó, Pribina nevű R1-es gyorsforgalmi utat. A D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi építésétidén akarják elkezdeni, a munkálatok négy évet vesznek majd igénybe. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?