Sólymos: Már régen szigorítani kellett volna az óvintézkedéseken

sólymos lászló

A szigorúbb óvintézkedések bevezetése logikus lépés. Ezt már régen meg kellett volna tenni - jelentette ki csütörtökön Sólymos László, a parlamenten kívüli Szövetség párt országos tanácsának elnöke. Egyben bírálta a kormányt, amely azt állította, hogy felkészült a világjárvány harmadik hullámára.

"Hosszú hetekig és hónapokig azt hallgattuk, hogy Szlovákia és az egészségügyi minisztérium felkészült a harmadik hullámra. Az aktuális számok azonban azt mutatják, hogy semmivel sem készültünk fel rá jobban, mint Pozsony (Bratislava) az első hóra" - jelentette ki Sólymos, akinek az állásfoglalását Magdeme Klára szóvivő küldte el a TASR hírügynökségnek. A politikus szerint a kormány arra a vonatra próbál felugrani, amely már régen elment.

A kabinet csütörtökön úgy döntött, hogy ún. lockdownt vezet be az oltatlan személyek számára. Ezt Eduard Heger (OĽANO) kormányfő jelentette be. Az új COVID automata értelmében jelentősen szigorúbb óvintézkedések vonatkoznak majd az oltatlanokra minden járásban. A tömegrendezvényekre csak oltott személyeket fognak beengedni. Az oltatlanok csak létfontosságú árucikkeket vásárolhatnak majd, nem léphetnek be a bevásárlóközpontokba és az éttermekbe sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?