Sokan már csak a hasukon tudnak spórolni

Pozsony |

<p>A szlovákiai háztartásoknak mindössze 40%-a takarékoskodik havi rendszerességgel. Ez megmutatkozik a tartalékokban is, 23%-nak gyakorlatilag semmilyen megtakarítása sincs.</p>

„A lakosság 20 százaléka egyáltalán, további 26 pedig csak rendszertelenül takarékoskodik” – tájékoztatott tegnap Jana Mokráňová, a Partners Alapítvány képviselője. Ha mégis takarékoskodni kényszerülnek, akkor a lakosság mintegy harmada a ruházkodáson, a társadalmi életen és az üdülésen spórol. Az emberek negyede azonban az élelmiszeren, napi bevásárlásain lenne kénytelen spórolni, ami azt bizonyítja, hogy szinte semmilyen fölös pénze nincs. Az alapítvány megrendelésére készült felmérésből kiderül az is, hogy a lakosság 29%-a egyáltalán nem tud spórolni, további 22% pedig legfeljebb a havi bevételének 10%-át tudja félretenni. „Sok család ma már olyan helyzetben van, hogy kénytelen az élelmiszeren takarékoskodni, általában rosszabb minőségű élelmiszert és kisebb mennyiséget vásárol” – magyarázza a felmérés eredményeit Sylvia Porubänová szociológus. Szerinte ez akár a következő generációk egészségi állapotában is megmutatkozhat. Az ideális az lenne, ha egy háztartás legalább havi bevételének tizedét félre tudná tenni, és valamilyen tartós megtakarítási formába fektetné. A szociológus ugyanakkor úgy véli, a 2008-ban kirobbant gazdasági válság óta javul a megtakarítások aránya. „Azt mindenképpen sikerült elérni, hogy az emberek kevesebbet költenek, kevesebbet vásárolnak hitelre” – állítja Porubänová.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?