Sok múlik a választó fellépésén

Noha a kétfordulós választási rendszer hátrányos az MKP megyeielnök-jelöltjei számára, a Nyitrai és a Nagyszombati kerületben mégis jó esély van arra, hogy a magyar jelöltek bekerüljenek a második fordulóba, és harcba szálljanak az elnöki posztért.

„Elsősorban azok a jelöltek indulnak jó eséllyel, akik nem csupán kisebb helyi csoportok támogatását élvezik.” Vas Gyula felvétele Fehér Miklós parlamenti képviselővel, az MKP nyitrai megyei elnökjelöltjével a választási stratégiáról, a lehetőségekről és az esélyekről beszélgettünk.

Képviselő úr, a számunkra nem túl szerencsés megyehatárok, illetve választási törvény milyen stratégiát tesz szükségessé az MKP színeiben induló jelöltek számára?

A Nyitrai kerület a többivel összehasonlítva különleges helyzetben van, mégpedig azért, mert a hét járásból ötben nagy számban élnek magyar nemzetiségű polgárok és természetesen MKP-választók. Az érvényben levő választási törvény a relatív többségnek kedvez, ami esetünkben azt jelenti, hogy egységes fellépéssel, választóink mozgósításával szinte valamennyi jelöltünknek esélye van bekerülni a megyei parlamentbe. Elsősorban azok a jelöltek indulnak jó eséllyel, akiket az egész járás területén bekarikáznak, tehát nem csupán kisebb helyi csoportok támogatását élvezik, hanem az MKP programját igyekeznek megvalósítani, és a pártstratégiára támaszkodnak. Mindezeket figyelembe véve az 52 tagú megyei képviselő-testületben akár többségbe is kerülhetünk, de rosszabb esetben is 23–24 MKP-képviselőre számítok. Az eredmény ugyanakkor nagymértékben függ a polgároknak a választásokon való részvételétől. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy eddig a magyar nemzetiségű lakosság az országos átlagnál nagyobb arányban vett részt a szavazásokon, ami jó jel. Ilyen hozzáállásra lenne most is szükség.

Önnek azonban nemcsak a magyar ajkú lakosságot kell maga mellé állítania, hanem – főleg a második fordulóban – a szlovák nemzetiségűeket is. Őket mivel próbálja megszólítani?

Köztudott, hogy az MKP-nak sok szlovák támogatója van, akik programunk alapján választanak bennünket, és akiket, szerintem, most sem kell külön meggyőzni. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy rajtam kívül további 15 jelölt indul a megyei elnöki posztért, akik az egész hazai politikai skálát felölelik. Egyelőre az első fordulóra kell összpontosítani, a további stratégia nagymértékben függ attól, ki végez az első, második, illetve a harmadik helyen, milyen lesz a szavazati arány, milyen szövetségek megkötésére lesz lehetőség. És természetesen a szlovák nemzeti öszszefogást sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Sajnos, a Nyitrai kerületet nem természetes határok alkotják, ezért nem is lehet egységesen kezelni és egységes kampányt folytatni ebben a régióban. Az ipolysági és a komáromi polgároknak például nehéz érintkezési pontot találniuk az aranyosmarótiakkal vagy a nagytapolcsányiakkal. Sőt, az egyes járások északi és déli részei között is komoly eltérések tapasztalhatók, lásd a Lévai vagy az Érsekújvári járást. Viszont valamennyi lakos közös érdeke, hogy meginduljon a gazdasági fellendülés, amely az ország NATO-tagsága és EU-csatlakozása nélkül elképzelhetetlen. Elsősorban azt kell megértetni a választókkal, hogy ha a megyén belül sikerül egyezségre jutnunk, akkor az egyes régiók elképzeléseinek megvalósításához komoly anyagi segítséget kaphatunk az EU-s alapokból. Azért is volt rendkívül fontos a másodfokú önkormányzati rendszer kialakítása, mert az említett támogatások megszerzésének ez az egyik feltétele.

Az országos kampánynyitó nagygyűlésen Ön röviden úgy vázolta programját, hogy építsünk utakat, hidakat, iskolákat, kórházakat, és támogassuk a munkahelyteremtő vállalkozásokat. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Az utakkal kezdve: mindenképpen szükség van a Nyitrát Komárommal, Érsekújvárral, illetve Lévával összekötő gyorsforgalmi utakra. Érdekünk, hogy megépüljön egy Nyitrát délről megkerülő út, amelyhez majd csatlakozhatnának az említett gyorsforgalmi utak. Az MKP hathatós közbenjárásával a térségben már felépült egy Duna-híd, a következőt pedig a Medve és Párkány közti Duna-szakaszon kívánjuk megépíteni. Az iskolateremtéssel kapcsolatban emlékeztetni szeretnék arra, hogy szeptemberben megindult az oktatás a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem komáromi kihelyezett karán, következő lépésként pedig önállósítani kívánjuk a hazai magyar felsőfokú pedagógusképzést. Nem mellékes tény, hogy a középiskolák, múzeumok, kulturális intézmények vezetőinek kinevezése szintén a megyei önkormányzat hatáskörébe került. A munkahelyteremtő vállalkozásokra az eddigi eredmények közül a komáromi hajógyár újjáélesztését hoznám fel példaként; az MKP határozott fellépése és kitartó háttérmunkája nélkül ugyanis már egyáltalán nem lenne hajógyártás a városban. ĺgy viszont lényegében 800 új munkahely létesült. Most folyik a stratégiai befektető keresése, a második kormánygaranciára vonatkozó kérvény pedig már az illetékesek asztalán van. Mindezeket azért említem, hogy a választók érzékeljék: minél nagyobb arányban lesznek MKP-s képviselők a megyei parlamentben, annál nagyobb az esély arra, hogy folytatni tudjuk ezt a munkát. A régiófejlesztés területén a már jól működő Vág–Duna–Ipoly Eurorégiót hoznám fel példaként, amelynek alapítólevelét eleve úgy fogalmaztuk meg, hogy az új megyerendszer kialakításával módosítások nélkül folytatódhasson az érdemi munka. Nekünk ugyanis elsősorban déli szomszédunkkal kell együttműködnünk, jelentős beruházásokra is számítunk ebből a térségből.

Mindezen tervek és feladatok megvalósításához biztosított az anyagi háttér is?

Azoknak a feladatoknak a megvalósítására, amelyek most kerülnek megyei hatáskörbe, országos szinten 12 milliárd koronát kapnak a megyei önkormányzatok. Ez az összeg nem tartalmazza a pedagógusok bérét. Óriási előny, hogy az önkormányzatokat nem terhelik az intézmények régi tartozásai, lényegében a nulláról indulnak. Végezetül még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy most a legfontosabb a választásokon való jó szereplés; a többi már a megyei önkormányzati képviselők munkáján múlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?