Slota most Simonba kötött bele

Pozsony |

<p>„A Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) a sikerhez szüksége van egy magyar emberre, ma én kerültem az érdeklődésük középpontjába” – reagált Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Ján Slota illetve Ivan Katrinec vállalkozó mai kijelentéseire, melyek szerint az agrártárca a felsőmotesici (Motešice) méneshez köthető, meg nem valósult projektumokra hagyott jóvá támogatást az uniós alapokból.</p>

A nemzetiek állítása szerint valamennyi projektum az MBL társasághoz és Slavomír Magála személyéhez kötődnek. Simon elutasítja a nemzetiek „összefüggéstelen és megalapozatlan vádaskodásait”.

Az, hogy az interneten közzétett szerződésekből kitörlik a természetes személyek adatait nem újdonság, és nem valaminek a leplezésére szolgál, mondta a miniszter. Erről a gyakorlatról az Európai Bíróság 2010-ben hozott határozata nyomán az Európai Bizottság döntött, a személyi adatok védelmére hivatkozva.
A SNS által említett projektumok egy részére valóban nyújtottak be kérelmet 2005-2006 között, de a szerződésektől még azelőtt elállt a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA), mielőtt sor került volna a kifizetésre. További három pályázatot, melyeket ma a nemzetiek pártvezére említett, még Robert Fico és a SNS kormányzása idején hagytak jóvá – figyelmeztetett Simon. Az egyikre 2008-ban 39,9 ezer eurós, a másikra 2009-ben 602 ezer eurós támogatást hagytak jóvá. A harmadik projektumot a Fico-Slota kormány idején, 2009-ben kiírt felhívás nyomán nyújtották be, a pályázat jóváhagyását Simon Zsolt hivatalba lépése előtt egy hónappal javasolták. Tavaly decemberben azonban a tárca és az ügynökség olyan információkhoz jutott, melyek megkérdőjelezték a pályázó által deklarált adatok hitelességét. Ezért levélben felszólították az MBL társaságot, nyújtsa be az pályázatban foglalt állításokat alátámasztó dokumentumokat. Mivel erre a mai napig nem került sor az ügynökség felbontja a szerződést, amire a szerződési feltételek értelmében joga van. Ezek ugyanis kimondják, ha a támogatást igénylő pályázatában valótlan adatot közölt, a PPA jogosult a támogatási szerződéstől elállni. Az ügynökség egyben felülvizsgálja a szóban forgó társasággal kötött többi támogatási szerződést is, jelentette be Simon Zsolt miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?