Slota: ha jönnének a magyar vadászok, két nap alatt végünk

Zsolna |

<p>A szlovák hadsereg olyannyira harcképtelen, hogy ha a magyar vadászok megjelennének itt a puskáikkal, "két nap alatt végünk lenne" - jelentette ki Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szombati elnökségi ülése után azt is mondta, hogy Turócszentmárton (Martin) polgármesterét, Andrej Hrnčiart defenesztrálni kellene, vagyis kihajítani a városi hivatal ablakán.</p>

Hrnčiart csirkefogónak nevezte.

Az SNS megtartaná és 16 százalékra mérsékelné az egykulcsos adót, legalább 100 euróval emelné a nyugdíjakat, rendezné a "cigánykérdést", és gátat szabna az ország eladósodásának. Támogatja az Európai Uniót, de szorgalmazza, hogy az nemzetállamokra és nemzetgazdaságokra épüljön.

Slota szerint pártja kétszámjegyű eredményt ér majd el a március 10-i előrehozott választásokon. "Ha az a félőrült és cirkuszi bohóc Matovič (Igor Matovič, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek elnöke - a szerk. megj.) kijelenti, hogy kétszámjegyű száma lesz, akkor annak a pártnak is kell hogy legyen ennyi, amely már 140 éve létezik" - jegyezte meg a nemzetiek elnöke.

"Az egész nemzetet arcon köpte, egész Turócszentmártonnak defenesztrálnia kellene őt a városházáról" - fogalmazott Slota.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?