<p>Vasárnap a Váhostav vezérigazgatója elmondta, hogy Juraj Široký a kamerák kereszttüzében ismertetné álláspontját a Váhostav finanszírozásáról.</p>
Široký a kamerák előtt magyarázkodna
Pozsony |
A TA3 televíziós csatornán Marián Moravčík, a Váhostav vezérigazgatója bejelentette, hogy e hét csütörtökén beszélgettek Juraj Širokýval, miszerint kész kamerák előtt beszélni a Váhostavot érintő kérdésekről. Egyelőre azonban nem tudni, hogy mikor történhetne ez meg. „Hagyjuk ezt rá.” – mondta Moravčík. A vezérigazgató szerint fontos lenne ezt meglépni azért is, hogy a lakosság ne valami „démonként” tekintsen erre a vállalatra. Moravčík vasárnap kizárta, hogy a vállalat mögött a Lomark cég állna.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.