Simon Zsolt Auschwitzba küldené a fiatalokat

Pozsony |

<p>A demokratikus (értsd: Kotleba-mentes) ellenzék felszólította a kormányt, hogy foglaljanak bele a középiskolai tantervbe egy kötelező auschwitzi látogatást. Az ötlettel Simon Zsolt független képviselő állt elő.&nbsp;</p>

Simon Zsolt javaslatát támogatja a Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt kivételével az összes ellenzéki párt (SaS, OĽaNO-NOVA, Sme rodina - Boris Kollár) és az oktatásügyi miniszter, Peter Plavčan (SNS) is. "Tenni kell valamit a fasizmus és a szélsőségesség ellen, amely főleg a fiatalok körében terjed. A megelőzéssel kell kezdeni, meg kell ismertetni velük a történelmet" - mondta el az ellenzék mai sajtótájékoztatóján Simon Zsolt.  Az ellenzéki pártok képviselői egyben felszólították a kormányt, hogy az exkurzíóra biztosítsa a szükséges anyagi forrásokat az iskoláknak. Natália Blahová (SaS) szerint az Auschwitz-Birkenau meglátogatása nem kerül többe egy sítúránál, fejenként mintegy száz euró lehet. Peter Plavčan oktatási miniszter támogatja az ellenzéki javaslatot, és megígérte: igyekezni fog, hogy az exkurzió már a következő tanévtől a tanterv része legyen. A szükséges anyagi forrást a költségvetésből különítenék el. (TASR, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?