Simon és Júda: két olcsójános

Évek óta a giccs és a gagyi felvonulása a Simon-Júda vásár, és egyre kevesebb értéket lehet találni benne. Idén a csúcs a bonszai volt, ezek a kis japán mini fák: műanyagból. Töménytelen a filléres tucatáru, hat-nyolc sátranként ismétlődve, na meg az eldobható kínai holmi.

Sokféle az édesség, mindenféle cukrok, téli és nyári zmrizlinka, oplatki mindenféle ízesítésben, törökméz-szerű édességek, én tavaly kóstoltam ilyet: szörnyű rossz. Sok helyen árulják a kürtős kalácsot, még gusztusos buchticskiket (buktákat) is láttam. Van itt mézbor, és persze zavaros színű, gyorsan a sárga földhöz leteperő burcsiák is. De idén úgy látszik mindenki mértékkel fogyasztott, nem láttam részeg embert!

Kapható itt sültkolbász, meg mindenféle helyben, roston sütött csemege. És persze tökmagot is venni kell és segíteni a többieknek: teleköpködni az egész párkányi főutcát.

Régebben sokan ilyenkor vették meg a téli csizmájukat, a meleg posztó lábbelijüket, kabátjukat. Egyik ismerősöm mindig itt veszi meg az új munkásbakancsát, idén már nem kapott. Sokan jönnek ilyenkor messzebb vidékekről is, sokan most keltek át először Mária Valérián. Hatalmas tömeg hömpölyög Párkány főutcáján. Esztergom is elnéptelenedik ilyenkor, kivéve a nagyáruházat, az ilyenkor is dugig van.

Sokan nevetnek a szlovák vámosokon, akik rendíthetetlenül nyomják a pecsétet az útlevélbe. Megduplázták a szolgálatot, így a hosszú sorok ellenére is hamar át lehet jutni. Messze hangzik a zenebona, a színpadon épp egy környékbeli zenekar játszik, a Remix. Hát sok mindent halottam tőlük, de remixeket azt véletlenül sem. Először a TNT-t utánozták le, aztán mulatós dalcsokorba is belekezdtek, majd később egy csupa fúvósra írt Boban Markovics dalt nyálaztak össze. Kevesen tapsoltak, de volt akinek együtt mozgott a szája a színpadon lévőkkel. Balszerencsém volt pénteken és szombaton is hallani őket, és bár jómagam az élő zene híve vagyok, de ez a megoldás rosszabb, mint a magnó. Lagzikban szerintem királyok lehetnek a fiúk és meg kell hagyni jól passzoltak az egész giccsparádéhoz. A Remix széles repertoárját hallgatva egykori kollégám jutott eszembe, aki az iskolai ünnepségeken a gyerekekkel dalcsokrot adott elő népdalokból, mozgalmi dalokból és egyházi énekekből.

Később aztán valódi cigányzenekar is színpadra lépett, na nem az a hagyományőrzős cigány népviseletes Kalyi Jagos vagy Loli Jagos valami, hanem ezek az egyenruhás: Mit jáccunk a nagyzságos úr fülibe? – típusú zenekar. Szóval a banda. Magyar- és cigánynótákat bazseváltak, de meg kell hagyni: koncert és pódiumképes volt a produkció. Ezúttal egy festett fekete nótaénekes hölgyet kísértek, később egy túlsúlyos úr is csatlakozott a: Jól érzem magam, de megrázom a fejem, kettőt jobbra kettőt balra, a kezem a magasba lendítem, és gyere Te kis tyuhajla! – típusú örömünnephez.

Látták azt az embert az egyik útelágazásnál? Arra a trükkös, nyolckezest játszó fickóra gondolok, aki egyszerre dobolt, gitározott, énekelt és szájharmonikázott egy különleges egyéni szerkezetet mozgatva. Sikerült meglesnem amint akkurátusan, összerakja a készségét, kis szivacsokkal kipárnáz mindent, hogy profin működjön a zenélő szerkezet. Az asszonyát észrevették? Diszkréten a háttérből figyelte az ő szeretett urát, szemében ott volt a csodálat és a szeretet.

Az én kedvencem mégis az a talán csehül kiabáló, dél-amerikai származású mucsácsó volt, aki hatalmas sombreróban, és piros ponchóban pompázott és folyamatosan részeg volt az egész Simon-Júda alatt. Emlékeznek? Érzelmes, talán szerelmes dalokat dúdolt meglepően iskolázott hangon, remek improvizációs készséggel, és közben az előtte hömpölygő tömegből kiválasztott egy-egy arcot, akinek énekelt. Kísérete a magnója volt, de egy hegedűs is csatlakozott hozzá egy időre, talán az ingyen burcsiák reményében. A produkció közben izzadt, a szemei kiguvadtak, szorította a mikrofont és hajlítgatta a dallamot: amóre, amóre, amóóóre! De látva a sok fapofát többnyire csukott szemmel zengte az Andok szerelmes lámapásztorainak dalát...