Történelmi konferencia

Párkány. A párkányi csata 320. évfordulója alkalmából történelmi konferenciára kerül sor szombaton reggel kilenc órától a művelődési központ nagytermében.

Párkány. A párkányi csata 320. évfordulója alkalmából történelmi konferenciára kerül sor szombaton reggel kilenc órától a művelődési központ nagytermében. A LIMES-ANAVUM Regionális Kulturális Társulás, a Csemadok párkányi alapszervezete és a helyi művelődési ház rendezvényén neves történészek, levéltárosok adnak elő Esztergom vármegye török háborúk alatti történelméről és elemzik az európai jelentőségű csata nemzetközi hátterét is.

Elsőként Dr. Horváth István esztergomi múzeumigazgató tart előadást Esztergom vármegye és a török háborúk címmel, majd Csombor Erzsébet, az esztergomi levéltár igazgatója Sobieski János, a király és az ember portréját rajzolja meg.

A magyar történettudomány egyik kiválósága, Székely György akadémikus is jelen lesz a szimpóziumon, ő a Sobieski alatti magyar-lengyel kapcsolatokat ismerteti és boncolgatja majd.

Magát az ütközetet pedig Csorba Csaba budapesti történész veszi górcső alá. 11.40 perctől Boráros Imre, a Jókai Színház művésze Az éden elvesztése címmel mutatja be Rákóczi Ferencről szóló emlékműsorát.

A konferenciát Vércse Miklós tanár vezeti, délután pedig a csata emlékére fél egytől koszorúzást tartanak a párkányi városháza előtt. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?