Simon a legnagyobb „földbirtokos”

A verejne.digital platform listái és profiljai érdekes böngésznivalót jelentenek.

A verejne.digital platform listái és profiljai érdekes böngésznivalót jelentenek. Megtudhatjuk például, hogy messze a legkomolyabb ingatlanvagyonnal Simon Zsolt független képviselő, a Híd korábbi alelnöke rendelkezik.

A Híd képviselői egyébként is „erősek földvagyonban”, de Simon Zsoltot nehéz utolérni, magasan az övé a legtöbb ingatlan. Parcelláinak száma 2011-ben és 2012-ben, földművelésügyi minisztersége idején szaporodott meg a leginkább az adatok szerint. A honlap szerint 477 tulajdonlapon szerepel a neve. Simon ezt a TASR hírügynökségnek azzal magyarázta, hogy épp ezekben az években változtak meg a vagyonbevallások benyújtásának szabályai. „Azóta a parcellák számát is fel kell tüntetni, nem csak a tulajdonlapok számát. Minden tulajdonlapon több parcella is lehet” – magyarázta a független képviselő. Első helyével kapcsolatban megjegyezte, földművesnek tartja magát, és mezőgazdasági földterületeket vásárol saját régiójában. „Ezt jó befektetésnek tartom hosszú távon is, bár tudom, hogy Balogpádáron, ahonnan származom, nem lesznek ipari parkok” – mondta.

Az ingatlanok számában a második hely Branislav Bačíké, a Smer volt képviselőjéé, aki az MH Manažment korábbi főnöke volt. Az első ötben még helyet foglal Ivan Mikloš volt SDKÚ-s pénzügyminiszter és Dušan Jarjabek, a Smer képviselője is. Összességében azonban a földdel a Híd képviselői ápolják a legszorosabb kapcsolatot: a nagyráskai Jakab Elemérnek faluja környékén hatvan szántóföldje és kertje van, Sárközi Irénnek a Csallóközben van 54 ilyen parcellája, és Csicsai Gábor földművelésügyi államtitkár is rendelkezik 24 parcellával a régióban.

A képviselők és politikusok vagyonbevallása nem túl beszédes, a korrupcióellenes civil szervezetek már régóta figyelmeztetnek, hogy bővíteni kell a megadott adatok körét. Most ugyanis a törvény csak általános információk közzétételére kötelezi a köztisztviselőket, nem kell részletezniük például azt, hogy fizetésük mellett honnan volt még bevételük – Robert Kaliňák belügyminiszteri fizetése például 2016-ban 41 ezer euró volt, más bevételei azonban csaknem 270 ezer eurót tettek ki.

A vagyonbevallások szigorítását az SNS tűzte ki célul tavaly ősszel, Andrej Danko szerint 2018 első negyedévében várható előrelépés. Az összeférhetetlenségről szóló alkotmánytörvényt kell módosítani, ehhez pedig 90 szavazat kell majd, tehát az ellenzékkel kell majd egyeztetni. A legerősebb ellenzéki párt, az SaS az év elején jelezte is, hogy szaván fogja Dankót, és elvárja, hogy az új törvény megkövetelje, hogy a képviselők releváns dokumentumokkal bizonyítsák, honnan érkeznek nem közfeladat ellátásából származó bevételeik.

Emellett szükség lenne a politikusok vállalkozásokban való tulajdonrészeik alaposabb vizsgálatára is.

A verejne.digital egy korábbi projektje azért egy kis fényt visz az éjszakába ezen a területen is. Áltlátható formában térképre vitték ugyanis a szlovák cégjegyzékben bejegyzett összes vállalkozást, és azt is, hogy a vállalatnak van-e valamilyen kapcsolata a politikával, és kapott-e állami megrendelést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?