Michal Šimečka, a PS elnöke egyelőre nem árulta el, hogy elfogadja-e Peter Pellegrini államfő kormánypárti és ellenzéki parlamenti pártoknak szóló meghívását a külpolitikai irányvonallal kapcsolatos megbeszélésre. Šimečka még egyeztet az ellenzéki pártokkal, de szerinte nincs miről tárgyalni, mert a külpolitikai irányvonal világosan le van fektetve az ország által elfogadott alapvető szerződésekben.
Šimečka egyeztet az ellenzéki pártokkal az államfői kerekasztallal kapcsolatban

„Szeretnék emlékeztetni, hogy az ellenzéki pártok még három hete, egy hónapja kértek találkozót az államfőtől, választ nem kaptunk. A mostani kezdeményezésére azután válaszolunk, hogy egyeztettünk az ellenzéki partnerekkel” – mondta Šimečka újságíróknak a parlamentben.
Hangsúlyozta, hogy az ellenzék álláspontja külpolitikai kérdésekben változatlan és egyértelmű, az EU-t, valamint a NATO-t tekintik partnernek, mert ezeknek a szervezeteknek az ereje jelenti Szlovákia számára a biztonságot és a fejlődést. „Robert Fico kérdőjelezi meg az ország külpolitikai irányvonalát, sőt a Smer lehetséges céljaként elképzelhetőnek tartja az Európai Unióból való kilépést is. Ez rendkívül veszélyes” – jelentette ki a PS elnöke.
„Tehát az én álláspontom szerint nincs miről tárgyalni, az ország alapvető külpolitikai dokumentumai világosak, és a mi véleményünk nem változik” – mondta Šimečka. Hozzátette, az ellenzék még Robert Fico (Smer-SD) moszkvai látogatása miatt kért találkozót az államfőtől.
Az államfő a jövő hétre hívta kerekasztal-találkozóra a három kormánypárt, valamint három parlamenti ellenzéki párt elnökét az ország külpolitikai irányvonalával kapcsolatban. Peter Pellegrini azért kíván erről a témáról tárgyalni, mert az előző években kialakult konszenzus ellenére komoly belpolitikai csatározások tárgyává vált az ország külpolitikája.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.