Sikerülhet a felzárkózás

Kassa. A kormányhivatal régiófejlesztési főosztálya százezer dolláros támogatást kapott az ENSZ fejlesztési alapjából a keleti régió felzárkóztatására.

A pénzt egy beható elemzés elkészítésére és projekt kidolgozására kívánják felhasználni, az önkormányzatokkal és a megyei hivatallal szorosan együttműködve. Szeretnék alaposan felmérni a térség igényeit, gondjait, és azok orvoslásának lehetőségeit. Az eredményeket az Egyesült Államok nagykövetségével együtt szervezett májusi szemináriumon kívánják ismertetni. Minderről Csáky Pál kormány-alelnök tájékoztatta a sajtót Kassán, ahol egyebek mellett megtekintette a Thália Színház épülő stúdióját.

Az ötszintes, tágas épület optimista tervek szerint szeptemberben megnyitja kapuit, ami annyit jelent, hogy végre egy helyre kerül a jelenleg hat különböző helyen, bérelt helyiségben szorongó intézmény. A kormány az építkezésre 24,5 millió koronát hagyott jóvá, a pénz első részlete már meg is érkezett. Csáky elmondta, hogy az Európai Fejlesztési Bank segítségével két „szívügyként” kezelt roma többségű település alapiskolája is felépül szeptemberre. A gálszécsi iskolára, illetve a kassai Luník IX.városrész alapiskolájának befejezésére az állami költségvetésből 60 milliót szánnak. A kassai Romathan színház egy éve húzódó ügye is hamarosan megoldódik. A roma színtársulat vezetői azért fordultak a kisebbségi ügyekért felelős kormányalelnökhöz, mert félő volt, hogy eladják a fejük fölül az épület egy részét. Csákyék a kerületi hivatalon keresztül 3 millió 120 ezer koronáért megvásárolják a szóban forgó épületrészt, így a színház a jelenlegi helyén maradhat.

A kormány alelnöke szerint idén egyetlen kisebbségi intézménynek sem lesznek anyagi gondjai. „Hogy jövőre mi lesz, azt nehéz megjósolni” – mondta Csáky Pál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?