Sikeresen egyeztettek az osgyáni kastély jövőjéről

Sikeresen egyeztettek az osgyáni kastély jövőjéről
Pozsony |

Az osgyáni kastély leégése óta 12 nap telt el. Az elmúlt két hétben rengetegen osztották meg a hírt, nyilvánították ki sajnálatukat és írták le véleményüket arról, ki a hibás a történtekért. Rigó Konrád, kulturális államtitkár a kastély tulajdonosát vonta felelősségre, hiszen állítása szerint az a leégés előtt sem törődött az épület silány állapotával.

A kastély jelenleg a Besztercei Közlekedési Vállalat tulajdonában van, és ahogy az minden kulturális műemléknél érvényes, az épületért, annak karbantartásáért a tulajdonos a felelős. A kulturális minisztérium egyik támogatási rendszere pont a műemlékek anyagi támogatását hivatott szolgálni. Az Újítsuk fel otthonunkat 12 millió euróból gazdálkodik éves rendszerességgel. Ebbe a pályázati programba a kastély tulajdonosa 5 éve nem nyújtott be anyagi támogatást igénylő kérvényt.

Hétfőn az érintettek tárgyalóasztalhoz ültek, hogy megbeszéljék a kastély felújításának tervét. Szó esett a támogatási lehetőségekről, határidőkről, és a tulajdonos műemlékvédelmi kötelességéről, amely az alkotmányból ered, és ugyanúgy vonatkozik az államra, mint a polgárokra és természetesen a vállalatokra is.

Rigó Konrád szerint az állam tud és akar is segíteni: “Vavrek Istvánnal, a régió parlamenti képviselőjével és Csízi Csaba, járási elöljáróval ezért hívtunk össze egy találkozót a tulajdonos képviselőjével és a besztercebányai műemlékvédelmi hivatal elnöknőjével, ami után telefonon egyeztettem a vállalat vezérigazgatójával is. Nem az volt a cél, hogy ujjal mutogathassunk a felelősre, pont ellenkezőleg, de csak így tudtuk elérni, hogy előremozduljon a felújítás folyamata”.

Az érintett felek a tárgyaláson megegyeztek, hogy mindent megtesznek az osgyáni kastély megújulása érdekében. A cég vezetője tudatosítja a felelősségét és ígéretet tett, hogy jelentős beruházással stabilizálja a kastély állapotát. A vállalat arra is a szavát adta, hogy november 8-ig benyújtanak egy pályázatot, így a minisztérium is segíthet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?