Sikeres beíratási kampányok

Pozsony |

<p>Tanárok, önkormányzatok, civil szervezetek és közéleti szereplők, valamint a szülők érdeme, hogy a szlovákiai magyar elsősök száma az utóbbi években stabilizálódott. Az egyik tanulság, hogy a szülők meggyőzését nem szabad az utolsó pillanatra hagyni.</p>

Nagyon sokan próbálnak tenni azért, hogy gyarapodjon a magyar elsősök száma, az iskolaválasztási szempontoknál pedig érzékelhető átértékelődés tapasztalható, jegyezte meg kérdésünkre Csáky Csongor, a magyarországi Rákóczi Szövetség titkára.

Javuló tendenciák

A szervezet évente beiratkozási ösztöndíjakkal próbálja segíteni a magyar elsősöket. „Lassan oldódni látjuk a rossz beidegződéseket, például amikor a magyar szülő azért dönt a szlovák iskola mellett, mert tévesen úgy véli, ezzel jobb érvényesülést biztosíthat gyerekének” – állítja Csáky. A szövetség adatai szerint az elmúlt 4–5 évben 3500 körül stabilizálódott a hazai magyar elsősök száma. „Tavaly pedig némi pozitív elmozdulást is tapasztaltunk” – tette hozzá. Egyben figyelmeztet, hogy a jelenség nem minden régióban egyforma.

A jó tendencia mögött véleménye szerint a pedagógusok, a civil szervezetek, és a közéleti szereplők közös igyekezete áll. A szövetség beiratkozási programjának keretében például karácsonyi ajándékcsomagot kap minden szlovákiai magyarul beszélő óvodás (több mint 13 ezer gyerek), aminek része egy szülőkhöz szóló levél a magyar iskolaválasztás érveivel együtt. Ebben a levélben tesz ígéretet a szövetség arra, hogy amennyiben a szülők vállalják gyermekük magyar iskolába íratását, számíthatnak az iskolakezdést követően a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjára, ami a magyar civiltársadalom és önkormányzatok adományain alapszik. Az ösztöndíjak átadására minden év őszén kerül sor. Csáky ebből a szempontból továbbra is indokoltnak tartja a Bethlen Gábor Alap éves oktatási-nevelési támogatását is, melyről magyar kormányzati körökből néhány hete azt nyilatkozták: meg kell vizsgálni, tényleg minden esetben olyan hatékony-e, mint amilyennek hiszik. Csáky szerint szintén érdemes átgondolni néhány részletet, viszont fontosnak tartja, hogy továbbra is mindenképpen a szülők kapják meg a támogatás összegét. „Amin érdemes elgondolkodni, az az, hogy milyen konstrukcióban lenne még hatékonyabb ez a támogatás” –‒tette hozzá.

A szülő már döntött

A különféle beiratkozási kampányok aktivitása leginkább januárban, az évente esedékes alapiskolai beiratkozások időpontja előtt és közben tetőzik. A Via Nova ICS ifjúsági szervezet például évente kisfilmekkel próbálja megszólítani a szülőket. Idén személyesen is felkeresnek néhány családot, és ígérnek egy kisfilmet is. A szülők többsége viszont ilyenkor már döntött, véli Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. „Ezeket a szülőket pedig nagyon nehéz meggyőzni, ezért a beiratkozás közeledtével a dolog már gyakorlatilag el van döntve, minek következtében kérdéses ezeknek a kampányoknak a hatékonysága is” – véli Jókai. A pedagógusok egy része ugyanakkor azt vallja, hogy a jó iskolának reklám sem kell, mert a környéken elterjed a híre.

Az alapiskolai beiratkozás idén Szlovákiában január 15-től február 15-ig tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?