Sepető

Hát ez meg mi a fityfene?! – kaphatja fel fejét olvasóm a címbe emelt szó láttán. Sepető. Magyarnak mintha magyar lenne, de mit jelent. Előrebocsátom, semmit. Érthetetlen, értelmezhetetlen, legalábbis így, ebben a formában, kiejtve, betűkbe öntve egyaránt. Eredetijét, a hangzó változatot, egy rádiós hírblokkban hallottam, ám úgy is eltelt legalább tíz másodperc, mire szövegkörnyezetét újraismételve magamban sikerült megfejtenem a titkot. Ennyi az előnyöm olvasómmal szemben, akinek máris elárulom a sepető születésének körülményeit, miközben a jelentésére is fény derül. Pontosabban, be nem tartott nyelvi normákra, aminek következtében bizonyos hangzók nem teljesíthették funkciójukat. Nos, az említett hírblokkban szerepelt, hogy „KunczeGáborlemondottaSzabadDemokratákSzövetségénekfrakcióvezetőiposztjárólslemondotthelyettesepetőivánis”. ĺgy, egy szuszra, minden helyesejtési, ritmikai, hanglejtési normát figyelmen kívül hagyva dobta ki magából a bemondó a hírt, melynek a végével már mintha egyáltalán nem is törődött volna. Alighanem ennek következtében kapott véletlenül – mindenesetre fura módon – nyomatékot a sepető. Ha először hallom Pető Iván nevét, biz’ isten, nem tudom dekódolni a hír második felét, az elsőt sem volt könnyű. Történt ez a közszolgálati magyar rádió hírműsorában, illetve annak hallgatása közben.

Közismert, tapasztalhatjuk is, a kereskedelmi rádióadók nyelvhasználati normája lazább. Ott a stílus harsányabb, a ritmus pergőbb, a szövegelésnek természetes fűszere a szleng, a durva kifejezés, az olyan, pozitív értelemben használt jelzők alkalmazása, mint a baromi, brutális, király, frankó, tök, hogy csak a szelídebbekből idézzek. A lazaság azonban e médiumok számára sem adhat felmentést arra nézvést, ahogy hírolvasó bemondóik száján fülsértő módon, hangsúlyt mellőzve, vesszőre, mondat végi pontra fittyet hányva, vagyis a rohamtempó következtében egybefolynak a különböző tartalmakat hordozó egy-két mondatos hírek, mint – más területről hozott hasonlattal élve – némely szempróbáló popzenei klipeken mesterségesen felgyorsított autók lámpáinak egyetlen csíkba sűrűsödő fényei. De kanyarodjunk vissza a közszolgálati médiumokhoz. Szerencsére, mindezek a nyelvi jegyek, jelenségek még nem jellemzik őket, s hajlok arra, hogy a „sepetős” hír véletlen kisiklás, túlritmizálás vagy pillanatnyi hangsúlyeltolódás következménye volt csupán, hiszen még ma is okkal-joggal mondhatjuk Wacha Imrével együtt: „...a köznyelvi kiejtés mintája a magyarul beszélő nyelvi közösség számára a Magyar Rádió és Televízió hivatásos munkatársainak kiejtése és beszéde.” Az a nyelvhasználat, az a hanglejtés, a magyar beszédnek az a természetes lüktetése, melyet a rádióban például Körmendy László, Bőzsöny Ferenc, P. Debrentei Piroska, Korbuly Péter, G. Mezei Mária fémjelezett-fémjelez, a televízióban pedig egykoron Takács Marika, Tamási Eszter, Varga József, Hajas Ilona vagy még nem is olyan régen Kudlik Júlia, Berkes Zsuzsa, Mohai Gábor. Az időközben rohamosan megnövekedett magyar hírolvasók-bemondók társadalmának felülmúlhatatlan etalonjaiként tisztelhetjük mindnyájukat. Közölhettek bármit, egyszerűen kellemes volt hallgatni őket, némi képzavarral, a tiszta hang és a beszéddallam kézen fogva hagyta el ajkukat. Hogy olykor náluk is be-becsúszott egy-egy sepetőhöz hasonló megfoghatatlan kifejezés, s még bakiztak is, istenem. Mindenestre, ha már kitértünk a tévébemondókra, ők nem ezért tűntek el szép lassan a Magyar Televízió képernyőjéről, hanem mert állítólag eljárt fölöttük az idő. Bizonyos felmérések szerint a nézők más csatornára váltottak, ha megjelentek a dobozban. ĺgy történt ez Nyugaton már a kilencvenes években – s mint tudjuk, a nyugati példa ragadós –, meg így történt eleve a kereskedelmi tévécsatornák háza táján, amelyek némely gyakorlata iránt, lám, mégiscsak fogékonyak a közszolgálati médiumok. Főként ha költségmegtakarítást jelent egy-egy intézkedés. ĺgy vagy úgy, az már biztosnak látszik, hogy: „A paraván előtt mosolygó bemondókat végleg legyőzte a wish, a station id meg az önreklám.” Még jó, hogy a rádión nincs képernyő, így hallható még kellemes hang, tiszta magyar beszéd. Ránk fér, mellesleg.