Pozsony. „Nem biztos, hogy az őszi választások győztese kap mandátumot az új kormány megalakítására” – ismételte meg tegnap brüsszeli kijelentését Rudolf Schuster. Az államfő hangsúlyozta: szavait nem úgy kell értelmezni, hogy eleve kizárja a HZDS-t a lehetséges kormánypártok közül.
Schuster ismétel, de…
Pozsony. „Nem biztos, hogy az őszi választások győztese kap mandátumot az új kormány megalakítására” – ismételte meg tegnap brüsszeli kijelentését Rudolf Schuster. Az államfő hangsúlyozta: szavait nem úgy kell értelmezni, hogy eleve kizárja a HZDS-t a lehetséges kormánypártok közül. Az elnök szerint az ilyenfajta értelmezés fölösleges feszültséget szül, mert kijelentését bármelyik pártra lehetne vonatkoztatni. A Szlovák Nemzeti Párt durva nyomásgyakorlásnak minősítette George Robertson kijelentését. A NATO-főtitkár ugyanis a Rudolf Schusterrel folyatott megbeszélés után figyelmeztetett: ha a szlovákiai polgárok be akarnak jutni az Észak-atlanti Szövetségbe, olyan pártokra kell szavazniuk, amelyek az országot bejuttatják a NATO-ba. „A miniszterelnök nem mondott és nem is mond véleményt az elnök úr kijelentéséről, mert Rudolf Schuster személyes nézetének adott hangot” – nyilatkozta az Új Szónak Martin Maruška kormányfői szóvivő. Pavol Hrušovský kereszténydemokrata pártelnök úgy véli, nem az alapján minősül sikeresnek egy párt, hogy mennyi szavazatot szerez a választások során, hanem hogy képes-e kormányt alakítani, azaz a pártokkal együtt tud-e működni, és a parlamentben képes-e többséget biztosítani.
Farkas Pál, az MKP Országos Tanácsának elnöke szerint túl korai még beszélni a kormányalakításról. „Másrészt bizonyos politikai pártok már nyilatkoztak a HZDS-szel való együttműködés esélyeiről, és csak egyetlen párt nyilatkozott úgy, hogy Vladimír Mečiar nélkül a HZDS-szel való együttműködést is el tudja képzelni” – mondta lapunknak a magyar honatya. (t, -sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.