SaS: Miškov nem foglalkozik Galko felszólításával

Pozsony |

<p>A Jozef Kollárt támogató Juraj Miškov nem foglalkozik Ľubomír Galkónak azzal a felszólításával, hogy a mandátumukról is mondjanak le azok, akiket a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elhagyására szólított fel Richard Sulík pártelnök.&nbsp;</p>

Sulík csütörtökön a pártból való távozásra szólította fel fő ellenlábasát, Jozef Kollárt és annak híveit. Sajtóközleménye szerint a pártelnök azután döntött így, hogy alaposan elemezte Kollár legutóbbi lépéseit. Hangsúlyozta, azért is igyekezett közös nevezőre jutni Kollárral, mert az az SaS márciusi tisztújító kongresszusa előtt úgy nyialtkozott: a pártelnökválasztás eredményétől függetlenül az pártért fog dolgozni. Sulík szerint ennek a kötelezettségvállalásnak most nulla az értéke.

Richard Sulík figyelmeztet: Kollár most azt hangoztatja, hogy nem találja a helyét a pártban, de a felajánlott alelnöki posztot elutasította. A liberálisok vezetője szerint Szlovákiának teljesen más problémái vannak, mint hogy a demokratikus választáson alulmaradottak a saját frsuztrációjukkal fárasszák.  Galko egyetért Sulíkkal, sőt, azt is szeretné, hogy a majdan távozók képviselői mandátumukról is lemondanának. A Kollár-párti  Juraj Miškov frakcióvezető erre úgy reagált, hogy nem foglalkozik olyan embernek a felhívásával, aki a védelmi tárca vezetőjeként lehallgatási botrányba keveredett. "Ľubomír Galkónak a botrány után vissza kellett volna adnia aa liberális politikusi igazolványát" - jegyezte meg Miškov.  (SITA, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?