Rydlo lecsúszott a listáról

Pozsony |

<p>A választási időszak végeztével befejezi képviselői munkásságát Jozef Rydlo, az SNS képviselője. Ez derül ki a párt honlapján közzétett választási listából.</p>

Az SNS vezetői még az elmúlt héten, a párt képviselőjelöltjei listájának bemutatásakor is azt állították, hogy Rydlo ott lesz a listán. „A Szlovák Nemzeti Párton belüli keresztény szárnynak ez a végét jelenti“ – jelentette ki a SITA hírügynökség tudósítójának Rydlo. Hozzátette egyúttal, hogy a Római Szlovák Történelmi Intézetnek a parlament általi jóváhagyása számára a legnagyobb szatiszfakció. „Ez sokkal fontosabb annál, hogy ott leszek-e a listán vagy sem“ – mondta Rydlo. Az intézet létrehozását, amely a jövő évtől szlovák tudományos intézményként fog működni Rómában, Rydlo javasolta. Tudományos kutatással és kiadói tevékenységgel fog foglalkozni.

Ellenkezőleg, felkerült a listára, hogy visszatérhessen a politikába Marián Janušek volt építésügyi és régiófejlesztési miniszter, akit Robert Fico a faliújságtender miatt menesztett a kormányból. „Bár igaz, hogy a politika úri huncutság, de a politikus és a polgárok közötti viszony sokkal bensőségesebb, mint ha az ember vállalkozik“ – mondta a SITA hírügynökségnek Janušek, aki a 16. helyen szerepel a képviselőjelöltek listáján. Janušek boldog, hogy az SNS vezetősége megtisztelte őt a bizalmával és bízik benne, hogy képviselővé választják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?