Rusko rendszeres ellenőrzésre jár az Igazságügyi Palotába

Pavol Rusko
Pozsony |

A váltóhamisítással gyanúsított Pavol Rusko volt gazdaságügyi miniszter és Markíza-vezérigazgató rendszeresen büntetés-végrehajtási felügyelőhöz és mediátorhoz jár ellenőrzésre az Igazságügyi Palotába.

 

„A gyanúsított a pozsonyi Kerületi Bíróság (KS) 2017. november 21-én hozott döntésének értelmében rendszeres ellenőrzésre jár a mediációs és felügyelői szervekhez" – válaszolt a TASR hétfői kérdésére Pavol Adamčiak, a pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője.

A látogatások gyakorisága, ahogy a legközelebbi ellenőrzés időpontja sem ismert. A legutóbb nagyjából egy hónappal ezelőtt látták Pavol Ruskót a pozsonyi Kerületi Bíróságon.

Tavaly októberben a Pozsonyi Járásbíróság elrendelte Pavol Rusko letartóztatását, majd november végén a pozsonyi Kerületi Bíróság szabadon engedte, azzal a feltétellel, hogy felügyelet alatt marad. Ez év februárjában a felügyelő ügyész kérvényezte, hogy bővítsék a gyanúsított letartóztatásban maradásának indokait, amit azonban a járásbíróság elutasított. Végül május végén a Kerületi Bíróság elutasította az ügyész és a gyanúsított kérvényét is.

 

Kapcsolódó cikkünk

Egy másik ügyben, amelyben szintén felmerült Pavol Rusko neve – Silvia Volzová meggyilkolásának előkészületeiben – már lezárták a nyomozást.

„Lezárult a nyomozás, jelenleg folyik az iratok áttanulmányozása" – nyilatkozta pénteken (11. 16.) a TASR-nek Michal Šúrek, a pozsonyi Kerületi Ügyészség felügyelő ügyésze és szóvivője. Az iratok részletes áttanulmányozása után döntenek az ügy további menetéről.

Pavol Ruskót a rendőrség a múltban azzal gyanúsította meg, hogy részt vett a volt üzlettársa, Silvia Volzová meggyilkolásának előkészületeiben. Az előkészületekben olyan hírhedt alvilági alakok segíthettek neki, mint 'Kýbel', a Sýkora-klán vezére, Mikuláš Č., a gyilkosságokért jogerősen elítélt besztercebányai alvilági főnök és a bűntársa, Miloš K.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?