Roman Mikulec belügyminiszter egy sor intézkedést ígér a közúti közlekedés terén

zchutca
Pozsony |

Rekordot döntött az ittas vezetés növekedésének mértéke – jelentette ki Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter a csütörtöki sajtótájékoztatón. A rendőrségi adatokból kiderült, januártól több mint 8 ezer sofőrnél igazolódott be az alkoholfogyasztás, a közúti balesetek 12%-a pedig az alkohol számlájára írható. A tárcavezető a tájékoztató kampányon kívül a jogszabályok szigorítását ígéri.

A tragikus Zoch utcai gázolás után felmerült a kérdés: hogyan jutottunk idáig, s ami ennél is fontosabb, miként akadályozhatjuk meg, hogy ártatlan emberek az életükkel fizessenek a sofőrök felelőtlen magatartása miatt. A közlekedési statisztikák évente szomorú képet festenek a közutak biztonságáról – 2022-ben több mint 8 ezer járművezető alkoholtesztje zárult pozitív eredménnyel, a belügyminisztérium elemzése szerint 2015 óta nem regisztráltak ilyen sok ittas sofőrt 9 hónap alatt. „Az alkoholfogyasztás tekintetében szomorú a valóság a hazai utakon. Az idei év első kilenc hónapjában 9073 közlekedési balesetet jegyeztünk, melyek közül 1069-ben az alkohol volt a bűnös, ami az összes közlekedési baleset 12%-a” – mondta Tomáš Vrábel, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának igazgatója. Hangsúlyozta, a közelgő ünnepek során folytatódik a rendőrségi akció és fokozottan ellenőrzik a közutak biztonságát.

Megelőzés

A szaktárca közleményében rámutat egy felmérés megállapításaira is, mely szerint a megkérdezettek 6,2%-a beismerte, már többször ült volán mögé alkohol hatása alatt. „Átszámítva ez több mint 274 ezer fő, ami riasztó adat. További 7,6% elárulta, csinált már ilyet, de csak kritikus helyzetben, ami több mint 336 ezer embert jelent” – hangsúlyozta a belügyminisztérium sajtóosztálya a Joj televízió megrendelésére készült közvélemény-kutatást idézve.

A tárca elindította az ittas vezetés megelőzését célzó kampányt, mely a közösségi médián és a röplapokon kívül a benzinkutakon is megjelenik, a kezdeményezéshez ugyanis csatlakozott a kőolajiparban vállalkozó cégeket tömörítő szervezet (SAPPO) is. A rövid videókban elsősorban arra figyelmeztetnek: „Mindnyájan épségben szeretnénk hazaérni”. A kampányt a minisztérium sajtóosztálya készítette el, s a tervek szerint az év végéig tart. „A pozsonyi Zoch buszmegállóban történt baleset következményei az egész társadalom számára traumatikusak, elképzelhetetlen, hogy ilyen tragédia megismétlődjön” – jelentette ki Mikulec, majd hozzátette, a kampány csak az első lépés, a tárca hamarosan további intézkedésekkel rukkol elő. A gyorshajtást, mint a közlekedési balesetek gyakori okát, súlyos szabálysértésként javasolják szabályozni a lakott területen – a jelenlegi 50 km/órával történő túllépést 30 km/órára csökkentenék, a kihágásokra vonatkozó törvényt pedig úgy módosítanák, hogy ebben az esetben a rendőr közigazgatási eljárás alá vonhassa az ügyet, amely során akár 6 hónapra is eltilthatják a járművezetéstől az adott személyt.

Pontrendszer

A minisztérium állítja, jogalkotási folyamatban van egy törvénytervezet, mely célja a közlekedési szabályok megsértésére vonatkozó, pontozáson alapuló értékelés bevezetése. „Javasoljuk, hogy a közúti közlekedési szabályok megszegéséért, egy meghatározott számú pont kerüljön kiosztásra, az előírt pontszám elérése után a gépjármű vezetője köteles lesz bizonyos kötelezettségeket teljesíteni” – mondta Mikulec. Megjegyezte, jelenleg is érvényesül a „háromszor és elég” elv, a pontrendszer azonban konkrétabb feltételeket szabna, ami elriasztó tényezőként szolgálhat.

Szigorúbb képzés

Továbbá meg akarja erősíteni a városi rendőrök kompetenciáját, és elektronikus elméleti vizsgát tervez bevezetni a jogosítványért jelentkezők részére. A tárca tájékoztatása szerint az elektronikus vizsga előkészítésén az utolsó simításokat végzik – a jelenlegi 250 kérdés helyett nagyjából 1600 szerepel majd az új elektronikus rendszerben, melyek „alaposabban tesztelik a jelentkezők felkészültségét és tudását, mivel olyan témákat is tartalmaz, amelyeket korábban nem vizsgáltak – például a biztonságos vezetés alapelveit”.

Mikulec a szankciók kérdéséről az igazságügyi minisztériummal is egyeztetéseket folytat, köztük az Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter által javasolt elkobzásról is. A politikus a pozsonyi gázolás után arról beszélt, az állam tulajdonába kerülhetne a jármű, ha a sofőrt rajtakapják, hogy alkohol befolyása alatt vezetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?