Közélet
- TASR/AP-felvétel

Romabűnözést lát a belügy

Demecs Péter

2018. január 12. 07:06

Pozsony | A romák által elkövetett bűncselekmények visszaszorítása végett szélesebb jogkört kapnak a rendőrök. Például lehetőségük lesz lefoglalni a motorkerékpárját vagy a mobiltelefonját annak, aki nem tudja befizetni a bírságot. Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos szerint a javaslat és az etnikai alapú megkülönböztetés elfogadhatatlan.

Robert Kaliňák belügyminiszter tegnap a korompai roma telep előtt ismertette azokat az intézkedéseket, amelyekkel felszámolná a romák bűnözését. Azzal érvelt, hogy míg országos szinten jelentősen csökken a bűnözés, addig a roma telepeken változatlan vagy évről évre rosszabb a helyzet. „Korompán például a lakosság 20–25%-a él telepen, ám a bűncselekmények 70–80%-át ők követik el. Én ezt nem tudom másnak nevezni, mint romabűnözésnek” – mondta tegnap Kaliňák. 

A belügyminisztérium hamarosan tárcaközi egyeztetésre bocsát egy új, a roma telepeken tapasztalt bűnözés visszaszorításáról szóló törvényt, amely alapján szélesebb jogkört kapnának a rendőrök. „Megelégeltem, hogy a rendőrök sokszor csak statiszták a bűncselekmények, kihágások, rendbontások elkövetése során. Azt akarjuk, hogy reálisan közbelépjenek. Például elkobozzák a mobiltelefont, motorbiciklit vagy parabolaantennát attól, aki valamilyen kihágásért nem tudja befizetni a bírságot” – pontosított Kaliňák. 

Ravasz Ábel azt mondja: a tervezett intézkedésekről nem kérték ki hivatala véleményét. „Nem értem, miért etnikai alapon próbálunk erről gondolkodni. Volt információm arról, hogy készül ilyen törvény, ám a tervezetet nem láttam. A miniszter többször említette a hivatalom által hozott intézkedéseket. Ha ezeket valóban jónak tartja, nem értem, miért nem kapcsolt be minket ebbe a folyamatba” – mondta lapunknak a kormánybiztos. Hozzátette: minden egyes javaslatot véleményezni fognak, és rendkívül komoly tárgyalásokra készülnek. 

Kaliňák nemcsak az új törvény elfogadására, hanem alkotmánymódosításra is készül. „Jelenleg mindenkinek alkotmány adta joga van a szociális járulékokra, függetlenül attól, hogy teljesíti-e például a gyerekneveléssel kapcsolatos kötelességeit, a kötelező iskolalátogatást vagy az orvosi ellenőrzéseket. Azt akarjuk, hogy az alkotmányban ezeknek a kötelességeknek nagyobb súlya legyen a jogoknál” – mondta Kaliňák. 

Ravasz: nem elnyomás, hanem integrálás kell

Nagyobb hatáskör a rendőröknek, feltételekhez kötött szociális járulékok, integrációs intézkedések, roma polgárőrség, alkotmánymódosítás – így akarja felszámolni Robert Kaliňák belügyminiszter a roma telepeken élők által elkövetett bűncselekményeket. A belügyminiszter hamarosan tárcaközi egyeztetésre bocsátja a roma telepeken meglevő bűncselekmények visszaszorításáról szóló törvényt. Az új intézkedéscsomagot a korompai, a nagyrőcei és a szenyeújfalui roma telepeken akarja kipróbálni. Itt integrált rendőri osztályok lesznek felelősek a roma telepeken uralkodó biztonságért, az egyenruhásoknak lehetőségük lesz például elkobozni egy rádiót, ha annak tulajdonosa zavarni fogja az éjszakai csendet, vagy leszerelhetik a parabolaantennát annak a romának a házáról, aki valamilyen kihágásért nem tudja kifizetni a bírságot. Kaliňák az alkotmányt is módosítaná, hogy szociális segélyre csak az legyen jogosult, aki teljesíti például a gyerekneveléssel összefüggő kötelességeit. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány pedig azt javasolja, hogy a jelenlegi 15-ről 14 évre csökkentsék a büntetőjogi felelősség korhatárát. 

A belügyminiszter mindezt a roma telepek romló bűnözési statisztikáival magyarázza. „A bűnözés országos szinten csökken, 2006-ban 120 ezer bűncselekmény történt, tavaly alig több mint 62 ezer. Ezekben a régiókban viszont stagnál vagy emelkedik, a roma telepeken élő lakosok követik el a bűntettek 60–70 százalékát, ezért lépni kell” – jelentette ki a belügyminiszter. Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos tegnap érdeklődésünkre meglepőnek nevezte a miniszter hangvételét és azt, hogy a javaslat kidolgozásánál nem kérték ki hivatalának véleményét. „Ha erre sor került volna, akkor elmagyaráztuk volna neki, hogy több dologról helytelenül vélekedik. Szerencsére egyelőre még csak olyan anyagról van szó, amely a belügyminisztérium belső véleményeztetési folyamatán sem ment át. Mi mindent elkövetünk azért, hogy a későbbi tárcaközi egyeztetés során ezt a törvényt elfogadható formába hozzuk” – fűzte hozzá Ravasz. A kormánybiztos ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a belügyminiszter is köteles a kormányprogramba foglaltakhoz igazodni. „Ez pedig nem az elnyomásról, hanem az integrálásról szól” – zárta le Ravasz Ábel. Azt, hogy mikor kerülhetnek tárcaközi egyeztetésre a tervezett módosítások, Kaliňák tegnap nem tudta megmondani.

Önnek ajánljuk