Közélet

Robert Fico: szüksége van egymásra Szlovákiának és Magyarországnak

Szüksége van egymásra Szlovákiának és Magyarországnak, Pozsony és a Budapest pedig nem engedheti meg magának, hogy feszültségek terheljék a kormányközi kapcsolatokat - fejtette ki a szlovák miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lapban hétfőn megjelent interjúban.
MTI

2012. november 12. 14:15

 

Robert Fico a szlovák-magyar kapcsolatok alakulásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy jelenlegi, második kormánya össze sem hasonlítható az első kormányával, hiszen "politikailag halottak" azok a partnerek, amelyekkel első miniszterelnöksége idején koalícióban kormányzott. "Amikor idén áprilisban, röviddel a kormányalakítás után első alkalommal találkoztam ismét Orbán Viktorral, mindketten nagyon idegesek voltunk, mert nem tudtuk, hogy mi történik majd, de hamar megállapodtunk abban, hogy nem engedhetünk meg magunknak feszültségeket és konfliktusokat" - mondta Fico.
    
A második és a harmadik találkozón "már konkrét együttműködési projektekről" volt szó - tette hozzá, megjegyezve, hogy "természetesen még mindig van néhány kényes kérdés". A legutóbbi találkozón ezek összeírására kérte magyar partnerét. Vélhetően a kettős állampolgárság, valamint a komáromi magyar egyetem és a Benes-dekrétumok ügye szerepel a listán - fejtette ki. 
    
A vitás kérdésekről januárban kezdődnek tárgyalások - mondta. Hozzátette: "az igazat megvallva olyan sokat kell foglalkoznom európai uniós ügyekkel, hogy kevés energiám marad a szlovák-magyar kapcsolatkora". Ugyanakkor a megbeszélések eddig jól haladtak - jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy "szomszédok vagyunk, szükségünk van egymásra". 
    
A szlovák gazdaságpolitikáról szólva kifejtette: az államháztartási konszolidáció terheit a bankoknak, a nagyvállalatoknak és a gazdagoknak kell viselni, mert 500 eurós átlagfizetés és 300 eurós nyugdíjak mellett nem lehet további áldozatvállalást követelni az emberektől. "Világos, hogy egészséges vállalatokra és egészséges bankokra van szükség, de nem akarjuk, hogy mindig a kisembereknek kelljen előteremteni (a konszolidáció) költségeit" - mondta Fico. Hozzátette, hogy a banki különadó és a társasági adó emelése nem csökkenti Szlovákia vonzerejét a befektetők körében, mert a munkaerő "olcsó és jól képzett", ez pedig fontosabb, mint az adók mértéke.
    
Hangsúlyozta, hogy Szlovákia előtt csak két út áll. Az egyik a fegyelmezett költségvetési politika útja, amely a 3 százalék alatti hiány felé vezet, de árt a kormánypárt népszerűségének, a másik pedig a béremelés útja, aminek következtében "7 százalékra emelkedik a deficit, 2013 végén már nem kapunk hitelt és senki sem segít nekünk". 
    
A görögországi helyzettel kapcsolatban kiemelte: a szlovákok türelme véges, és nehéz nekik megmagyarázni, hogy miért kell megsegíteniük Görögországot vagy a spanyol bankokat. Szlovákia a jövőben csak akkor vesz részt az euróövezeti válságkezelő rendszerek működtetésében, ha a támogatott államok teljesítik a támogatás feltételeit, ha pedig egy ország nem tud megfelelni az euróövezeti tagság követelményeinek, akkor "távoznia kell az euróklubból" - nyilatkozta a német lapnak Robert Fico.
 
Önnek ajánljuk

Enyhén csökken a munkanélküliség

Frissítve

Megrázó fotók a dunaszerdahelyi maffiagyilkosságról (Képek és videó a cikkben!)

Frissítve

Harabin alkotmányjogi panaszt tesz a választások miatt

Ne hagyja, hogy a sérülés gátolja a mozgását

Az épületek szépülnek, de kevesebb diákot vehet fel az Ipari

A magyarok legjobbjai: Szalai, Dzsudzsák, Orbán és Lovrencsics

Legfrissebb galériák
Olvasta már?