Rigó: nem fog csúszni a kisebbségi pályáztatás

Pozsony |

<p>A kisebbségi kultúra támogatásának átalakítását a kisebbségi biztos helyett a kulturális államtitkár, Rigó Konrád vezényli le.&nbsp;</p>

Milyen állapotban van a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény?Már csaknem kész. A kisebbségi biztos vezetésével eddig is jól haladt az előkészítés. Azt szeretném, hogy még erősebbek legyenek benne azok az elemek, amelyeket már a 2015-ben elkészült képviselői törvénytervezet is tartalmazott. Megerősödnek a tervezetben a kulturális önrendelkezést erősítő részek. Mi lesz a 2017-es kulturális támogatásokkal? Marad a kormánybiztos, illetve a kormányhivatal hatáskörében?Erről később lesz döntés. Az is elképzelhető, hogy a kormányhivatal hatáskörében marad, de az is, hogy átkerül a kulturális minisztériumhoz. Számomra az a fontos, hogy bárkinek a hatáskörében lesz, a szakmai szempontok erősödjenek. A kormányhivatalban nem egyszer megtörtént, hogy augusztus végén írták alá a szerződéseket. Én ezt szeretném elkerülni, az év első felében le kell zárni a szerződéseket és a kifizetéseket is. Ezt teljesíteni tudjuk akkor is, ha a kormányhivatal lesz a felelős, és akkor is, ha a kulturális minisztérium. Kétséges, hogy ezt sikerül megvalósítani, ha átkerül a kulturális minisztériumhoz, hiszen a pályázat kiírását a kormánybiztos már most novemberre ígérte. Tartani tudják ezt a határidőt?Ez jogtechnikai kérdés. A pályázati felhívást ki lehet írni, ez nem akadályozza meg, hogy ezt követően a pályázatok elbírálása átkerüljön egy másik államigazgatási szervhez. A pályázati felhívást mindenképpen mielőbb ki kell írni, hogy ez ne okozzon fennakadást. Mi lesz a kiürített kisebbségi biztosi hivatallal?Én nem úgy látom, hogy kiürülne a biztos hivatala. A kisebbségi biztos nagyon széles tevékenységi kört látott el eddig is. A kisebbségek emberi jogi vonatkozásaival ezután is ő fog foglalkozni, ebben nem lesz jelentősebb változás. A kormányhivatalnál marad a kisebbségi biztos?Ez egy újabb eldöntendő kérdés. Mivel az emberi jogi kérdések az igazságügyi minisztérium hatáskörében vannak, ezért kézenfekvő lenne, hogy oda kerüljön a kormánybiztos hivatala, de az is elképzelhető, hogy a kormányhivatalban marad. Jelenleg a kormányhivatalhoz tartozik az Ifjú Szivek Táncszínház. Ez is változik?Az Ifjú Szivek egyedüli kulturális intézményként tartozott a kormányhivatalhoz, ezért logikusnak nevezhető, hogy visszakerül a kulturális minisztériumhoz. Itt megvan az a háttér, ami szükséges ahhoz, hogy megfelelően tudjon működni. A kulturális főosztály hatáskörébe kerül, ahová például a SĽuK és a Lúčnica is tartozik. JOGKÖRÖK KERÜLNEK VISSZA A KORMÁNYHIVATALTÓL A KULTURÁLIS MINISZTÉRIUMBA 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?