Rigó Konrád lesz a kulturális államtitkár

Pozsony |

<p>Rigó Konrádot javasolja kulturális államtitkárnak a Híd elnöksége.&nbsp;</p>

A 37 éves Rigó Konrád Dunaszerdahelyen él, a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karán szerzett diplomát. Dolgozott már az államigazgatásban, 2005 és 2006 között a pénzügyminisztérium államtitkárának asszisztense volt. 2006-tól az online médiában tevékenykedett, 2014-től az Ifjú Szivek Táncszínház gazdasági és marketing igazgatója.

Kommentárjai jelentek meg lapunkban.

A kulturális államtitkár kiválasztása tartott legtovább: habár múlt héten a párt elnöksége már jóváhagyott egy jelöltet – akit a párt nem nevezett meg –, ő azonban végül nem vállalta el a feladatot. Rigó Konrád jelölését tegnap jóváhagyta a párt vezetése is. „Csak annyit tudok megerősíteni, hogy elfogadtam a Híd jelölését” – mondta lapunknak Rigó. A terveiről nem beszélt, szerinte azzal meg kell várni, amíg a kormány kinevezi, és beszélni tud Marek Maďarič kulturális miniszterrel.

A párt a koalíció átalakításával egy új miniszteri és három államtitkári posztot kapott. A mezőgazdasági minisztériumba Csicsai Gábort, a honvédelmi minisztériumba Ondrejcsák Róbertet jelölte államtitkárnak a Híd. A közlekedési minisztérium élére Érsek Árpádot jelölte a párt, Andrej Kiska köztársasági elnök szerdán nevezik ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?