Richter: a Smer választási programjának 90 százaléka a kormányprogramba került

Pozsony |

<p>A Smer-SD választási programjának 90 százalékát tartalmazza a kormány programnyilatkozata – nyilatkozta a TA3 hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában Ján Richter (Smer-SD) munka-, szociális és családügyi miniszter.</p>

A programnyilatkozatot pénteken hagyta jóvá a kabinet, s a parlament szerdán kezdi tárgyalni.

Richter figyelmeztetett, korai lenne teljes konkrétumokat keresni a kormányprogramban, mert a feladatokat további dokumentumok részletezik majd, és törvényalkotási terv is készül.

Ľudovít Kaník, az SDKÚ-DS frakcióvezetője a műsorban kifejtette, hogy a kormányprogram kevéssé ambíciózus, szinte semmilyen célt nem fogalmaz meg, nem található benne mérhető mutató, és az egyes szándékok eseteként egymással ellentétesek, egymást kizáróak. A választók szerinte nem a biztosat lelik meg ebben a programban, hanem azt, hogy az ország biztosan nem lendül előre. „Úgy vélem, az emberek többet akartak, többet vártak” – tette hozzá.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?